Seat Toledo Prototipo – Erős irányváltás 1

Seat Toledo Prototipo - Erős irányváltás

Szenzációval szolgált a Madridi Autószalonon a Seat. A gyár tanulmányként bemutatta a Toledo utódát, a szériaváltozat várhatóan az idei év végén jelenik meg. Szemből az Alteára emlékeztet az autó, az ablaktörlők középről törölnek, mint az egyterűkön, vagy az állólámpás Mercedes-en.

A Toledo Prototipo kívülről és felépítésében is az Alteára hasonlít, de jóval hosszabb a hazai márkakereskedésekben június 12-13-án bemutatandó Alteánál.

Az autó hossza 449, szélessége 177, magassága 158 centimétert. A Toledo koncepcióautó alaktényezője 0,32. Jókora gumikon áll a Toledo Prototipo, az abroncsok mérete 235/35 R19.

Tanulmányként a kétliteres, 150 lóerős FSI benzines van az autó orrában, de a sorozatgyártású autó akár a 3,2 literes, V6-os motort is megkaphatja. A koncepcióautó a kétezres motorral 9,7 másodperc alatt gyorsul százra, végsebessége 206 km/óra.

A motorkínálat a szériaautó esetében megegyezik majd az Alteáéval, tehát a tervezett V6-os mellett az 1,6 literes, 102 lóerős mellett a kétliteres FSI benzines és két dízel közül lehet majd választani. A kisebbik 1896 köbcentis és 105 lóerős, az erősebb az új fejlesztésű kétezres 140 lóerővel.

A műszaki alapok közösek az új Golffal, a belső tér az Alteára emlékeztet erősen. A Toledo tanulmány teteje üvegből van, az óriási panoráma tető majdnem a csomagtartóig ér, amely összesen több mint 500 literes és két szintes. A csomagtartófedél hasonlít a Renault Vel Satis megoldására.

Az első fejtámlákban 7 col átmérőjű képernyőkön lehet DVD-ket nézni, vagy számítógépes játékokat űzni. A műszerfalon a navigációs rendszer színes képernyőjén lehet tévézni vagy DVD-filmekkel múlatni az időt, de csak, ha áll az autó.

A harmadik Toledo generáció bemutatásakor ismét koncepcióváltásnak lehetünk majd tanúi. A részben még a Golf II-re épülő első sorozat lépcsőshátú formája ellenére nagy hátsó, ötödik ajtóval készült.

Ezt a megoldást a jobb karosszériamerevség és a jobb úttartás érdekében a Golf IV alapjaira gyártott második generációnál elvetették, a második Toledón a limuzinokon megszokott csomagtartófedelet alakított ki a gyár. A harmadik széria a prototípus tanúsága szerint vadonatúj koncepciót képvisel majd, ismét nagy hátsó ajtóval.