Szerencsére az időjósok borúlátó előrejelzései nem igazolódtak be, de a megelőző napok esőzése még foltokban nyomot hagyott a pályán. A reggel kilenc órakor kezdődő pályabejárásnak a megszokottnál többen vágtak neki, közel nyolcvan versenyző indult csatasorba. Köztük ismét rengetegen voltak az elsőversenyesek, örömmel lehet tapasztalni, hogy egyre többen szeretnék magukat kipróbálni a versenypályákon és nem az utcán megy a kivagyiság. Persze a rend éber őrei, ahogy tudomást szereztek az autóversenyről, egyből kivonultak a környező utakra, lehet tippelni miért. Csakúgy mint Egerben…

A nagy létszám miatt a parkolók hamar megteltek, emiatt elég nagy volt a kavarodás, és a pálya adottságaiból fakadóan volt kisebb összetűzés is. Sok néző egyszerűen beparkolt autójával a pálya nyomvonalába, hosszú percek mentek el, mire ismét biztonságosak lettek a körülmények. Nem tett jót senkinek a rengeteg kényszerszünet. Az első kör így kb. délután háromkor ért véget, máskor ebéd után már a második futam zajlott.

A pálya nyomvonala ismét lendületesre, de egyben elég technikásra sikerült, átlagban három perc körüli időket lehetett elérni. Tehát a pálya hossza is megfelelő volt. A keramit újra élvezetes autózást tett lehetővé, nemcsak annak, aki okosan tudott végigcsúszkálni a fenti szakaszon. A nézők persze a legvégső határig kiengedett oldalcsúszásokat díjazták. Mi lett volna, ha még egy kis eső is áztatja a keramitot?

A tavaszi fáradtság kissé ráhúzódott a versenyre is, sokan a kocsiban aludták át a két futam közti időt, valószínűleg kipihenve a szombat esti partyzás vagy a húsvéti nagytakarítás fáradalmait. A rutinosak kempingszékekkel felszerelkezve nézték a színes-hangos autókat.
A felhők is néha pánikra adtak okot, de szerencsére nagyobb volt a füstje, mint a lángja. A szünetekben a kilátogató körömcipős hölgyek biztosították a jó hangulatot. Némelyik húsz centis tűsarokkal próbált meg feljutni az eső áztatta domboldalra, a végeredményt nem kell ecsetelnem, legközelebb nem báli ruhában jönnek, ha egyáltalán lesz legközelebb. A keresztbe-kasul közlekedő Ladák ilyenkor úgyis izgatóbbak…

Estefelé ért véget az embert próbáló küzdelem, mindenki fáradtan, de a dobogósok legalább serleggel térhettek haza. Az egy kategórián belüli átlag tíz másodperces időkülönbség még az újoncoknak is szemet szúrt, 1-3 másodperc a kiegyenlített küzdelmet tükrözi, de volt példa ezred másodperces csatára is. Az ilyen nagy különbség valami okosságot feltételez, ne vegyük el a kezdők kedvét az egésztől…Akinek nem inge…

A következő verseny időpontjáról és a végeredményekről a a www.skodaklubhungary.ini.hu weboldalon lehet információt találni.