Lada-Skoda párbaj a kiképzőn 1

Lada-Skoda párbaj a kiképzőn

A rendezvény egyben a két klub márkatalálkozója is volt, melynek közkívánatra a nemrég beavatott rendőrségi kiképzőpálya adott otthont.

Már korán reggel csak a “második sorban” lehetett leparkolni, annyian érkeztek nézőként a hétvégi programra. Igazi kiránduló idő fogadott minket, szinte már kabát nélkül lehetett flangálni a kocsik közt, szerencsére a napsütés végig kitartott.

Két versenyszámban is összemérhették tudásokat a ladás-skodás pilóták. Az L-S sorrend nem feltétlenül tükrözi az erőviszonyokat, hiszen volt pár tiszteletet parancsoló erejű csehszlovák gyártmány is, tehát nem kell feltétlenül vízforraló bojlerre gondolni a Skoda szó hallatán.

Az első versenyszám, a szlalomverseny széria “N” és tuningolt “A” kategóriákban zajlott, a gyorsulási versenyt egy 160 méteres szakaszon rendezték meg.

Végre külön teret kaptak azok, akik gumit szoktak melegíteni a futam előtt – ez az elkülönített rész képezte a “dühöngő” helyszínét is. Itt kedvükre foroghattak, gumit égethettek a Ladások, persze ez a helyszín vált lassan a gócponttá.

Később az egyedüli karikázás unalmassá vált, így következhetett a páros műsorszámok bemutatása, variálva élő akadály illetve valamelyik cimbora autójának körbetáncolásával. Az elsőkerekesek becsületét egy Golf I védte meg, menzás tálca helyett dísztárcsán mutatott be szabadgyakorlatot.

A forró teának most nem jutott olyan fontos szerep, mint a legutóbbi csontfagyasztó hidegben, az égett gumiszag mellett a kávéautomata élénkítette a társaságot. Bizonyára mindenki bőséges élménycsomaggal és tisztes mennyiségű fotóval tért haza, csakhogy legyen mit nézegetni a következő találkozóig.

A Proex-Speed kupa hatodik, tehát sajnos utolsó fordulója november 30-án lesz, újra ezen a helyszínen, reggel 8-tól. Minden eddiginél nagyobb csata várható, hiszen a bajnoki címekért szállnak harcba az amatőr pilóták.