Sven Haaf német raliversenyző egy Lada Kit Car-ral vett részt a Német Ralin. Haaf előfutóként nagyon élvezte a Lada 110-es alapú autót, amely kezdetben egészen jól muzsikált. A motor viszont végig melegedett, ezért idővel a hengerfejtömítés hibája miatt ki kellett állniuk az M-Tec által felkészített orosz géppel.

Nem sikerült jól a Skoda Fabia WRC bemutatkozása. Az első nap végén Toni Gardemeister a 12-ik volt. Ez még nem maradt el az elvárásoktól, hiszen az elsődleges cél a tapasztalatszerzés és a verseny befejezése volt. Didier Auriol viszont az első nap vége felé motorhibával kiesett, a 16. helyről. Gardemeister autója tovább működött, de ő is jóval a verseny vége előtt, a második napon búcsúzott, a kerékfelfüggesztés és az erőátvitel hibája miatt. A Skoda csapat az itt szerzett tapasztalatokkal vigasztalódhat, ami fontos kincs a jövőre nézve. A két versenyző együtt nem egészen 350 kilométert tett meg.

Maga a rali a fő esélyes, Sebastein Loeb győzelmét hozta. A Xsara WRC aszfalton mindig győzelemre esélyes. Az Elzászból, a francia-német határ közeléből származó fiatal francia pilótának ez szinte hazai versenye volt, olyan sok szurkoló érkezett. Loeb a verseny végén elmondta, hogy a változó körülmények miatt a Német Rali nagyon nehéz verseny volt. Gondot jelentett a pályán maradni és a megfelelő gumikat kiválasztani – tette hozzá.

Marcus Grönholm, akinek itt még nem sikerült megszereznie első győzelmét aszfalton, azt nyilatkozta, hogy végig nagy nyomás alatt akarata tartani a vezető Loeb-öt, hogy hibázásra késztesse. Mivel idén még három aszfaltos verseny lesz, van még lehetősége, hogy 2003-ban megnyerje első versenyét aszfalton.

A Mosel folyó környéki borvidéken tartott ralit Richard Burns és Robert Reid fejezte be harmadikként. Burns a második nap egy hibát vétett, amikor jobbra fordult a Peugeot 206 WRC-vel bal helyett.

A legjobb fordos a Märtin-Park kettős lett a negyedik helyen. A 2003-as Focus WRC pilótája szerint aszfalton a Michelin gumikkal nagyon jól állnak, ezért is sajnálja, hogy lemaradtak a dobogóról.

Mögöttük 3,5 másodperc hátránnyal McRae és Ringer futott be ötödiknek, Citroënnel. Ők a verseny vége felé, három gyorsaságival a leintés előtt, egy megpördüléssel okoztak izgalmat. Ha ez nincs, jóval előrébb végezhettek volna. Sainz a harmadik Citroënnel eléggé csalódott volt, mivel csak a hatodik helyen fejezte be a versenyt. A VB-összesítésben ezzel együtt második maradt. Mäkinent még az első napon visszavetette a szervokormány hibája, majd hibás generátorral Big Mak végleg kiállni kényszerült.

Burns vezeti a VB ranglistát, 43 ponttal. Előnye 4 pont Sainz és Marti előtt. A harmadik helyen Grönholm következik, 38 ponttal, negyedik Loeb és Elena. Ők a németországi győzelemmel és az érte járó 10 ponttal jöttek fel.

Peugeot, Citroën, Ford a sorrend a márka vébé első három helyén. A Peugeot-nak 95, a Citroënnek 91, míg a mögöttük jóval lemaradó Fordnak 49 pontja van. Ezzel egyetlen ponttal, de megelőzik a Subarut. Legközelebb a Finn Ralin mennek a WRC-k, augusztus 7. és 10. között.