Gyorsasági OB: Hungaroringi csata 1

Gyorsasági OB: Hungaroringi csata

Július 26-27-én zajlott az autós Gyorsasági Országos Bajnokság 5 és 6. futama a Civilsol kupáért. Mindenki nagy izgalommal várta az első versenyt az átépített Hungarornigen. Nem tudhattuk, hogy miként lehet autózni az új pályaszakaszokon, megfelelőek-e a korábbi áttételek. A pénteki szabadedzéseken keresték a beállításokat a csapatok, a versenyzők pedig próbálták megtalálni az új íveket.

A túraautók 5+10 körös rendszerben küzdöttek egymással a Hungaroringen. Az időmérő alapján állnak fel a rajthoz, majd az öt kör eredményei alapján állnak fel a 10 körös verseny rajtjához.
A kis túraautók mezőnyében Barta Gábor Corsájában az első szabadedzés első körében tönkrement a váltó, de szerencsére délutánra megérkezett egy másik, így néhány kört teljesíteni tudott.

Köváry Barna a pécsi és a parádi sikerek után bizakodva várhatta a folytatást, annak ellenére, hogy autója nem igazán alkalmas az ilyen versenyre, hiszen a Super 1600-as Pumához nem volt széles pályagumi. A szombati időmérőn már látszott, hogy a Hungaroringen Jeney György (Peugeot 205) a legnagyobb ellenfele a raliból a gyorsasági szakágba átigazoló versenyzőnek. Köváry Barna szerezte meg a pole-t, mellőle Jeney indult. Mögülük az RX-7-es Mazdával Kincses István és Janzer György egy Skoda Felicia Kit-Carral. Az 1,4 liter alatti kategóriában Barta Gábor volt a leggyorsabb az időmérőn, őt Mohácsi Ákos követte egy Suzuki Swift GTi-vel.

A szombati versenyen Kőváry jött el legjobban a rajttól, őt Jeney üldözte, aki tartani tudta a tempót a verseny első öt körös részében. A rövid pihenő után következett a tízkörös verseny, ott azonban Jeney autójának motorja már az első körben tönkrement. Jeney kiállásával Kincses lépett elő üldözővé, akit pedig a Honda Civic-kel versenyző Szigeti Attila üldözött. Mohácsi Ákos is kiállt a versenyből, így Barta Gábor az 1,6-osokkal versengett az abszolút helyekért. Bartának azonban a versenyen is meggyült a baja a váltóval, eltört ugyanis a váltókar az autóban. Sikerült a törött karral bepiszkálni harmadikba a váltót és így folytatta a versenyt. Szerencséje volt, mert Szigeti Attila kipörgése után piros zászlóval leintették és befejezettnek nyilvánították a futamot.

A bajnokság V. futamának géposztály végeredményei:

H/F-16oo
1. 267 Kincses István Mazda RX7 9:21,9o
H/F-14oo
1. 241 Barta Gábor Opel Corsa 9:36,32
N-16oo
1. 2o1 Gáspár István Honda Civic 9:28,64
A-16oo
1. 234 Kőváry Barna Ford Puma 9:12,83
A-14oo
1. 211 Wágner György Suzuki Swift 10:06,22

Vasárnap Jeney már nem állt rajthoz a versenyen és a többiek is inkább az óra ellen küzdöttek, nem alakultak ki olyan csaták, mint szombaton. Köváry ismét nyert, ezúttal kissé könnyebben. Az öt körös versenyen Csuti László megelőzte Bartát, Szigeti Attila pedig a 13 helyről a hatodik helyre jött föl a rajtnál. Ezt a helyet azonban nem tudta megtartani, mert megpördült. A tíz körös versenyen ismét nagyot rajtolt Szigeti, feljött a hatodik helyre, végül 11. lett. Barta Gábor ezúttal a második lett az 1,4-ben.

A bajnokság VI. futamának géposztály végeredményei:

H/F-16oo
1. 268 Burghardt Károly W Golf 22:5o,79
H/F-14oo
1. 246 Mohácsi Ákos Suzuki Swift 23:35,78
N-16oo
1. 2o1 Gáspár István Honda Civic 24:15,98
A-16oo
1. 234 Kőváry Barna Ford Puma 22:43,99
A-14oo
1. 211 Wágner György Suzuki Swift 23:o6,75

Nagy várakozás előzte meg a nagy túrakocsik versenyét is, hiszen Turán Frigyes a brutális Mitsubishivel eddig veretlen, ám Rácz Istvánnak és a Porschéjának már vannak tapasztalatai, beállításai a Hungaroringhez. Rácz szerezte meg az első helyet a 630 lóerős autóval, ám Turán a rajtnál állva hagyta a mezőnyt. A négykerék-hajtású Mitsubishi olyat rajtol, hogy körülbelül egy kocsihosszt ver a mezőnyre, mire elindulnak. Ám a harmadik kanyarban már ott loholt Rácz Turán mögött. A japán gép kigyorsításokban és kanyarokban jó, ám féktávban jobb a Porsche. Addig csatáztak, amíg Kozma Gábor autójának hibája miatt le nem intették a versenyt. A kifolyt olaj miatt kissé hosszúra nyúlt a pihenő, mintegy 30 perc múlva rajtolt a tíz körös verseny.

A második rajtnál Rácz kissé beragadt, így Turán még jobban elhúzott a rajtnál, ám ez az első kör végén már nem volt érzékelhető. Ekkor ugyanis ugyanúgy csatáztak, mint korábban, Turán zárta az íveket, míg ellenfele kereste az előzési pontokat. A harmadik kör végén, Hungaroring új részén megelőzte Rácz az élen autózó Turánt. Mindketten keményen hajtottak, a végeredmény ez maradt. Barta Attila is kitett magáért, a szintén Porschéval induló pilóta a 23. helyről indulva a 3. helyen fejezte be az ötkörös versenyt. A tíz körös futamon a 3. helyről indulva be is hozta az autót a dobogós helyen.

Kavecz István (Bongo) és Zengő Zoltán ellenfelükre akadtak egymásban. Zengő egyre jobban megbarátkozik a Leonnal és egyre gyorsabb is vele. Bongo végig ki tudta használni a BMW nagyobb teljesítményét, míg Zengő a gyári Seat remek fékeivel hozta a tempót. Pólya Ádám nem tudott rajthoz állni 380 lóerős BMW versenyautójával, mert annak motorja a szabadedzésen felrobbant. Ezért elővették édesapja korábbi autóját, egy DTM-eredetű, E30 M3-ast. Az autóban egy teljesen új motor dolgozott, így az időmérőn még csak járatták a motort. A versenyen a kilencedik helyen végzett. Raliból igazolt a pályaversenyzők közé Borsi Gergő, aki Bertalan Zsolt mögött a második helyen végzett a kategóriájában.

A bajnokság ötödik futamának géposztály végeredményei:

H/F+2000
1. 181 Rácz István Porsche 19:55,57
H/F-2000
1. 172 Pólya Miklós BMW 320i 20:50,98
A+2000
1. 155 Kavecz István BMW M3 21:14,93
A-2000
1. 137 Faltusz Péter Peugeot Maxi 2o:o3,51+1k
N+2000
1. 119 Bertalan Zsolt BMW M3 E36 22:12,74
N-2000
1. 1o1 Deák Péter Honda Integra 2o:47,70+1k

Rácz István a következőket nyilatkozta a verseny végén: “Végre sikerült győznöm. Nem volt egyszerű Fricit megelőzni, minden ívet úgy zárt, ahogy kellett, sokszor még csúnyán is. Egyszer-kétszer felment a pumpa és azt gondoltam, most már elég volt, legyünk túl végre ezen az előzésen.

Turán Frigyes szerint a várakozásoknak megfelelő lett az eredmény. “A verseny előtt is mondtam, hogy Pisti szerintem nagyon keményen rám törhet. A Porsche pályaversenyzésre van kitalálva, a Mitsubishivel még tanulunk.”

A vasárnapi versenyen Turán a harmadik helyet szerezte meg az időmérőn, így Rácz mögül rajtolt. Igen látványos volt a rajt hiszen ismét kilőtt a Mitsubishi, Barta Attila kissé rálegyezett az éppen elhaladó Turánra, aki viszont állt a gázon. Az ötkörös futamot ugyanaz a küzdelem jellemezte mint szombaton. Rácz próbálkozott Turán pedig szépen zárta az íveket. Nagyon hamar elszakadtak a mezőnytől és vívták saját harcukat. Novák Szabolcs és Leffler Csaba kiesett a versenyből.

A tíz körös futamra átalakult a rajtsorrend, Turán a pole-ból várta folytatást, mellette Rácz állt. A hatodik körig minden a már szinte megszokott módon történt. Turán Frigyes elöl, mögötte pedig Rácz István. Ha lehet, akkor még jobban őrizte első helyét a mitsubishis versenyző, mint korábban. Többször bekopogtatott a porschés pilóta az első helyen álló versenyzőhöz, majd a 6. körben ki is lökte. Az aszfaltozott bukótérből visszahajtva a második helyen futott be Turán, 6,72 másodperccel lemaradva. Az óvás után a testület szabálytalannak minősítette a lökést és az előzést, 10 másodperces büntetéssel sújtotta Ráczot. A végeredmény Turán, Barta Attila, Rácz lett.

A középmezőnyben Bongo az elmelegedő fékkel küzdött, amit kihasznált Zengő Zoltán és megelőzte az előtte haladó pilótát. A 251 lóerős Leon nehezen veszi fel a versenyt a kategóriatárs, 600 lovas Porschékkel, illetve Turán Lanceréével. Borsi Gergő (Mitsubishi Lancer) ezen a versenyen maga mögé utasította Bertalan Zsolt BMW-jét, amivel megszerezte a kategória első helyét.

A bajnokság VI. futamának géposztály végeredményei:

H/F+2000
1. 187 Turán Frigyes Mitsubishi 2o:o8,83
H/F-2000
1. 172 Pólya Miklós BMW 32oi 2o:34,83
A+2000
1. 155 Kavecz István BMW M3 21:15,22
A-2000
1. 137 Faltusz Péter Peugeot Maxi 22:11,44
N+2000
1. 118 Borsi Gergely Mitsubishi 2o:o3,47+1k
N-2000
1. 1o1 Deák Péter Honda Integra 2o:42,46+1k

Rácz István elmondta, hogy a vasárnapi futam elég kemény menet volt. “Frici végig betartott elém, ráment az ideális ívre, nehogy be tudjak bújni véletlenül. Kénytelen voltam kicsit megpöckölni, hogy észhez kapjon.”

Turán Frigyes szerint nagyon jól sikerült az autó beállítása. “Az egész hétvége arról szólt, hogy folyamatosan gyorsultunk és eljutottunk egészen addig a pontig, amikor egy 6oo lóerős Porschéval már nem tudnak megelőzni. Úgy érzem, sajnos a Pisti ezt már nem bírta lelkileg, és előjött benne az a versenydüh, amit nem szabad egy autóversenyzőnek a felszínre hozni. Nem érzem fairnek ezt az előzést, hiszen úgy tudott csak megelőzni, hogy kilökött a pálya szélére.”

Nagyon jól vizsgázott az új nyomvonalú Hungaroring, igazán izgalmas versenyt láthattak a kilátogatók. A jórészt aszfaltozott bukótereknek köszönhetően a kicsúszó pilóták nem kényszerültek verseny feladására, vissza tudtak állni.