2003. július 7-től Jean-Marie Walch áll a Citroën Hungária élén, ügyvezető igazgatói poszton. Elődje, Michel Vigier rendkívül fontos megbízást kapott: az Automobiles Citroën Kelet-Európáért, Közel-Keletért Észak- és Dél-Afrikáért felelős divíziójának kereskedelmi igazgatójává nevezték ki.

Jean-Marie Walch korábban a Citroën szlovéniai leányvállalatát irányította. Walch 1994 novemberében lépett be a Citroënhez, ahol a nagy-britanniai leányvállalatot vezette, ezt követően pedig a Citroën kínai vegyes vállalatának kereskedelmi igazgatójává nevezték ki.

Vezetése alatt készülnek fel a Citroën márkakereskedők az Európai Unió új szabályozásának megfelelő munkára, amelynek értelmében egy márkakereskedés minden további nélkül kínálhat többféle autómárkát is. Ő adja majd át az első importőri tulajdonú márkakereskedést is.