Elnyerte végleges formáját a Mazda Demio utódja. A Demio 2 alig fél éve mutatkozott be a Genfi Autószalonon, de akkor még tanulmányautóként és MX Sport Runabout néven. Az akkori koncepcióhoz képest a végleges autó alig változott, bár a sportos kellékek lekerültek az autóról. Így az Európában Mazda2 néven forgalomba kerülő kisautó sokat vesztett vonzerejéből.
A Mazda2 a Mazda6 után a következő a sorban, mely a Ford konszernhez tartozó japán márka új filozófiáját követi. A marketing nyelven zoom-zoom érzésnek nevezett irányelv (magyarul züm-züm – vagyis amit egy kisgyerek mormog, amikor egy kisautóval játszik), leginkább a sportosságot hangsúlyozza.
Hazájában a Demio 2 egy 1,3 literes, 91 lóerős és egy 1,5 literes, 113 lóerős benzinmotorral lesz választható. Mindkét motor új fejlesztés eredménye. Európában a két benzines erőforrás mellett biztos, hogy lesz dízelmotor is. Nem kizárt, hogy a Mazda2 is megkapja a Ford és a PSA közös fejlesztésű 1,4 literes dízelmotorját.
A Mazda2 elődje is egyterű-szerű átrendezhetőséget kínált, így ebben nem marad le az utód sem. A hátsó üléssor fele-fele arányban hajtogatható össze és a Mazda szerint ilyenkor két biciklit lehet a csomagtartó bepréselni a kerekek kiszerelése nélkül.
Mivel a Mazda2 a hölgyek és urak körében is egyaránt sikeres lesz a Mazda számításai szerint, az első üléseket úgy alakították ki, hogy 150 centitől 190 centiig kényelmes legyen.
A Mazda2 forgalmazása Japánban még nyáron, Európában jövő tavasszal kezdődik.
