Gyorsasági OB 7-8. futam, Parádsasvár 1

Gyorsasági OB 7-8. futam, Parádsasvár

A felállás a szokásos volt, elsőként a Mobil 1 Opel Astra Classic Kupa mezőnye vágott neki az időmérő edzésnek szombaton reggel, őket a kis túraautók, majd a nagy túrások követték. Az Astrások baljósló felhőkkel az égen, de még száraz pályán futhatták az első időmérő edzést, a kis túrautók is száraz pályán kezdték meg az edzést.

Az első néhány kocsi végig is ment az 5,4 km-es szakaszon, ám Kun Szilárd az egyik kanyarban nem tudta kordában tartani Ladáját és a korlátnak ütközött. Amíg autóját próbálták eltakarítani az útból, esni kezdett az eső. A rajtnál várakozó versenyzők 10 percet kaptak, hogy slick gumijaikat esőgumira cseréljék. Ettől a pillanattól kezdve az eső változó intenzitással, de folyamatosan esett.

A későbbi elmondások szerint Magyarország egész területén derült volt az ég, egyedül a Mátra ezen szakaszán tornyosultak esőfelhők a pálya felett. Az időeredmények pedig annak függvényében változtak, hogy melyik felfutásnál melyik szakaszon esett jobban az eső.

A csúszós pálya miatt sokan óvatosan autóztak, ám most is akadt, aki örült az égi áldásnak. Az Astra kupa két pilótája, Wéber Gábor (Zengő Motorsport – Autó-Motor) és Krecz Zsolt (Zengő Motorsport) az év eleji nyitó hétvégén már elmondta, hogy sokkal jobban szeretnek esőben autózni, mint szárazon, mivel ilyenkor a vezetési tudásbeli differencia elnyomja az autók közti különbséget.

Krecz Zsolt szenzációsan autózott, az első versenyfutamon 2, a másodikon három másodpercet adott a második helyezettnek. Összesítésben 6 másodperccel futott jobb időt, mint Gál Szabolcs. Wéber Gábor is megszerezte az első helyet a médiások közt, pedig az első felfutást elrontotta. Abszolútban a hetedik helyen végzett.

A kis túrautók mezőnyét is alaposan felkavarta a zuhatag. A barátkozás az esővel Németh “16V” Péternek sikerült legjobban, aki remekül megtalálta az összhangot Citroën Saxójával. A nagy túrautók vezetőinek rendre szerencséjük volt az időjárással. A második versenyfutamukra már teljesen elállt az eső és a pálya is kezdett felszáradni. Az élbolyt most is a Zengő-Rácz-Bódis trió uralta, ám közéjük befurakodott Szeleczky Tamás Escort WRC-jével. A főként ralin remeklő Szelecky összkerekes autójának ideális volt a vizes út.

Az első helyet Rácz szerezte meg, akinek rendszerint arra is jutott ideje, hogy szépen kivitelezett csúsztatásaival szórakoztassa a közönséget. A második helyen Zengő Zoltán, a harmadikon pedig a rövid kirándulást tevő Szeleczky Tamás érkezett a célba. Bódis a másik Porschéval negyedik, a Turán Frici BMW-jét bérlő Herter Gusztáv ötödik lett. Brachna László, aki az előző, Rábaringi futamon óriásit bukott Porschéjával, most a Bovi Motorsporttól bérelt 911-essel állt rajthoz, és a hetedik helyen ért célba. Pólya Miklós nem tudta befejezni a versenyt BMW-jével, mivel az első felfutás második kanyarjában végigszántotta autóját a korlát. Németh “16V” ebben a kategóriában is indult, méghozzá Faltusz Péter Peugeot 306 Maxijával. Abszolútban 12-ként futott be.

Vasárnap a reggeli rajttól egészen az esti eredményhirdetésig tiszta volt az ég a parádsasvári pálya felett, ennek ellenére sokkal több kicsúszás, megpördülés és kiesés történt egy felfutás alatt, mint előző nap összesen. Talán a pilóták a száraz pályán többet mertek kockáztatni.

Az Astra kupa első időmérő edzését a szombati győztes Krecz Zsolt még végigaludta, a második időmérőn pedig a többieket altatta harmadik helyezésével. Nagy meglepetésre a második időmérőn a Zengő Motorsport versenyzője, Vladár Tibor volt a leggyorsabb.

Még az első időmérőn rombolta le autója elejét Wéber Gábor, a Rádió Bridge színeit képviselő, Zengős Astrát kormányzó Jerry Halford pedig egy fával ismerkedett meg közelebbről. Mindketten folytatni tudták a versenyt. Bessenyey Zoltán (Autó Modell Sport) viszont el sem ért a célig, mivel kuplungpedálja beszorult. A második időmérőn Réz Gábor (Duna Televízió) is csatlakozott a zúzók táborához, ő ugyanott törte meg autója elejét, ahol előző nap Pólya Miklós.

A második versenyfutamon már mindenki célba ért az Astra Kupában, Krecz Zsolt pedig bebizonyította, hogy nem csak esőben tud jól menni, a legjobb időt futotta. Második lett a nagy túrában is érdekelt Brachna László, a harmadik helyre pedig a médiások közt induló Czollner Gyula futott be.

A második futamon folytatódott az autótörés, Dr. Grigalek Gábor (J.B. Motorsport) és Szélesi Mihály is felborult Astrájával, így hosszú várakozás következett. Ketten mentek 3:20 alatti időt (Krecz Zsolt és Vladár Tibor), heten pedig 3:20-as idővel végeztek, köztük Wéber Gáborral, akinek egy a gumifalat rendezgető pályabíró miatt korábban kellett fékeznie, reggeli esése miatt az autója sem volt az igazi, ráadásul benzinje is majdnem kifogyott, mire elérte a célvonalat.

A két felfutás alapján az első helyet Krecz Zsolt, a másodikat Brachna László, a harmadikat pedig Vladár Tibor szerezte meg. Krecz ezzel bebizonyította, hogy nem csak esőben tud igen jól menni, ismét kettő másodpercet adott a második Brachnának. Abszolútban lett negyedik az RTL-Klubot képviselő Czollner Gyula, aki ezzel megszerezte a Média Kupa első helyét.

A kis túrautók közt új kihívója akadt az előző napi győztesnek, Németh “Szelep” Péternek Rácz István személyében. Rácz Kovács M. György 316-os BMW-jébe pattant be. A két időmérőn és az első versenyfutamon Németh “16V” az első, Rácz a második időt futotta.

A mezőny egyetlen hölgy tagja, Kováts Edith fejtetőre állította kocka Ladáját. A második felfutásban az egyik váltásnál Rácz keze véletlenül beleakadt egy biztosítékba, és leállt a motor. Mire észrevette miért állt meg, már nem tudta újraindítani autóját. Az első ismét Németh “16V” lett.

A nagy túrások első időmérőjét Zengő Zoltán nyerte, ám elmondása szerint ez nem az ő gyorsaságának, hanem a többiek lassúságának volt köszönhető, mivel autója nem ment túl jól. A második időmérőn Herter Gusztáv (BMW M3 – Zengő Motorsport) volt a leggyorsabb, akit a Porschés Bódis Kálmán és az AMG Mercedes-szel Zengő Zoltán követett. Rácz István az utolsó kanyarban forgott meg és összetörte autóját. A Supercup-os Porsche megjavítására lett volna elég idő a délutáni futamig, de sajnos nem volt alkatrész az autóhoz.
A nagy túraautók között első és a második felfutást, ezzel az összesítést is a BMW-s Herter Gusztáv nyerte, Zengő Zoltán nem tudott élni Rácz István kiesésével. Zengő ennek ellenére örömmel nyilatkozott a futamról, mivel a második felfutásra sikerült megtalálni az optimális beállítást, így nagyon jót autózott. Zengő második, Bódis Kálmán harmadik lett.

A Parádsasvári viadala volt az utolsó hegyiverseny a Gyorsasági OB idei szezonjában. A túraautók és a Mobil 1 Opel Astra Classic Kupa mezőnye legközelebb a Hungaroringen áll rajthoz, szeptember elején.