Ismét összegyűltek az Audi szerelmesei 1

Ismét összegyűltek az Audi szerelmesei

A borús idő el is tántorította azokat, akik nem szeretik kihozni kedvencüket a locspocsba. Megérkezett azonban Szentpéteri Zsolt, a klub elnöke a grafit színű kocka Quattro-val. A gyorsulási versenyek rendszeres látogatóinak nem kell bemutatni az EVO VI-os Mitsubishi Lancereket legyűrő szögletes Audit. Immár másodszor volt szerencsém utazni benne, az érzés, hát… döbbenetes. A vigyor a benn ülők arcára fagy ebben az autóban. A nap fő attrakciójának méltán nevezhető az ő bemutatója, de ne siessünk ennyire előre!

Először seregszemlét tartottunk az új szerzemények fölött, szerintem egyik büszke tulaj sem csinált rossz vételt. Ezután keresgéltük a legutóbbi találkozó óta megvalósult terveket, átalakításokat. És ekkor megjelent a Lurdy-ház parkolójának őre, “Nagyonfontos János”, majd közölte, hogy itt tilos fényképet készíteni. Kérdőn néztünk egymásra a többiekkel: látott valaki fényképezni tilos táblát? Vajon milyen titkos dolgot kaphatunk lencsevégre egy parkolóban tudtunkon és az autókon kívül? Jó, hát akkor kamerázni fogok, vagy ezt is tiltja a házirend? Ezek után talán az következhetne, hogy lefoglalják a digitális kamerát és kiveszik belőle a “filmet”? A társaságot nem hatotta meg a fontoskodás, 8-9 autóval elindultunk a találkozó következő helyszínére. Útközben egyre több Audi rajongó csatlakozott a konvojhoz és Velencén is vártak már néhányan. A tóparton egy büfé eresze alá húzódtunk az eső elől, ahol megszülettek a következő találkozó komolyabb, többnapos programjai és szó esett az ingolstadti (Audi gyár és múzeum) túra előkészületeiről is.

A közeli étterem forgalmát fellendítő kiadós ebéd után a következő állomás Pákozd volt. Megért volna egy filmkockát a megelőzött autósok ábrázata, amikor eldübörgött mellettük egy-egy öthengeres. Valaki ismert egy nagy, murvás területet a közeli dombtetőn. Gyerünk oda egy kis ebéd utáni bródszájdolásra! A Quattro tulajdonosok kedvükre kiélhették magukat a fölázott, de nem dagonyás terepen. A képek tanulsága szerint is jó móka ez a négykerékhajtás.

Öt óra körül kezdtek elszállingózni a résztvevők, úgyhogy mi is hazafelé vettük az irányt. Késő délután még elcsíptük a Budapest Rallye eredményhirdetését, gratuláltunk Janikának és Tóth Imrének a bajnoki címvédéshez. Az eső ellenére mozgalmas nap volt ez a szombat.

Minden szimpatizánst szeretettel várnak a szervezők a következő Audi találkozóra, ami szeptember elején lesz a Balatonnál. Reméljük, az időjárás kegyeibe fogadja a találkozót, azok is eljönnek, akiket ez tartott vissza. Így több résztvevővel, változatos programokban lehet majd részünk.