29. alkalommal rendezi meg az Oldtimer-Grand Prix-t a német autóklub. Augusztus 10-én nyitja kapuit a Nürburgring és 12-én vasárnap 600 veterán autó áll majd rajthoz a versenyen. A versenyzők között olyan hírességek is lesznek, mint az egykori rali világbajnok, Walter Röhrl, aki még a B csoportos versenyautók idejében versenyzett.

Az előző évben 67 ezren voltak kíváncsiak az eseményre, idén még ennél is több, mintegy 70 ezer látogatót várnak a rendezők. 14 különböző futamot rendeznek, melyeknek a csúcspontját a Történelmi Maraton elnevezésű futam adja, amely még augusztus 10-én elindul. A rendezők ígéretei szerint, csak úgy, mint tavaly, idén is különleges, régi Forma-1-es és más verseny- és sportautókat láthat a nagyérdemű. Látható lesz például egy Avus versenyautó is, amely 1926-ban állt először a rajtrácson.