Eredmények a Budapest Rali Prológjáról 1

Eredmények a Budapest Rali Prológjáról


Ezúttal is-csak úgy, mint tavaly- a Pólus Center adott otthont a Budapest Rali Prológjának. Nagy várakozás előzte meg az előfutamot annak ellenére, hogy az itt futott időeredmény nem számít bele a verseny idejébe. Ám a versenyzők önérzete mégis kiélezetté tette a versenyt.

A prológón elsőként nem az 1-es rajtszámú Ifj.Tóth János-Tóth Imre kettős futott végig, hanem a Ferjáncz-Zsembery kettős, akik egy Renault 8 Gordinivel ünnepelték Zsembery Jenő 70-edik születésnapját és versenyzésük kezdetének 35. évfordulóját.

Bár az első versenyautó indulását fél hatra hirdette a rendezőség, aki késett az lemaradt Janika látványos produkciójáról. Ugyanis kissé előbb rajtolt el a mezőny és az egy kilométeres pályán mindössze 48. 7 másodperc alatt száguldott végig a bajnok páros, ám nem ők voltak a leggyorsabbak, sőt ketten is megelőzték őket. Ennek ellenére a pályát körülvevő tömeg minden egyes farolós kanyart éljenezve fogadott, amit a Peugeot 206 WRC-vel bemutattak.

Érdi Tibor oldalán Varga Istvánnal másodikként érkezett a rajtvonalhoz az Impreza WRC-vel, de a pálya végén már elsők voltak, ők autózták a leggyorsabb időt, közel egy másodperccel voltak gyorsabbak, mint a Peugeot-s duó. Bizonyítva, hogy elég gyorsak ahhoz, hogy akár elsőként végezzenek a futamon, amivel növelnék esélyeiket a bajnokság megnyerésére.

Egy ideig érkeztek szépen sorban az autók az N/4-esek kihasználták, hogy a négykerékhajtásnak köszönhetően a kigyorsításoknál nem veszítenek annyi időt, az A osztályú elsőkerekesek pedig a futóművűkben lévő előnyöket és kisebb önsúlyukat használták ki. Egy N csoportos ”széria” Peugeot S16-os versenyautóval a 32-ként indult Dicsa Tibor-Csicsey Pál kettős, akik fantasztikus 48 másodperces idejükkel megelőzték Janikáékat, és az abszolút második időt autózták.
Benik Balázs a 14. időt autózta a Corolla WRC-vel, előtte végzett többek között Szabó Gergő ( VW Golf Kit-Car, 4.hely), az Asschenbrenner György ( Lancer EVO VI., 5.hely) is.

A legnagyobb sikerük valószínűleg, a ”sima” illetve VFTS Ladákkal induló versenyzőknek volt, mert az ugye nem kérdéses, a legszebb erőcsúsztatásokat ezekkel az autókkal lehet bemutatni.
Augusztus 10.-én pénteken 10 gyorsasági szakaszt kell a versenyzőknek teljesíteni az Észak-Dunántúli pályákon.

A Budapest Rali időeredményeit
itt találják meg.