Augusztus elejétől a Mol Rt. honlapján több új szolgáltatást érhetnek el az oldal látogatói. A virtuális Magyarország és Budapest térképen kívül található még útvonaltervező program, ingatlan adatbázis, virtuális töltőállomás és néhány játék is. A tavaly végrehajtott jelentős módosítás után a Mol honlap megújítását idén is a Webigen Rt. végezte.

A változások közül a leglényegesebb a térkép funkció megjelenése, ami a Mol állítása szerint eddig még nem volt jelen az “internetes autósztrádán”. A térkép segítségével megkereshetünk bármilyen budapesti utcát vagy magyarországi települést, vagy akár Mol benzinkutat, PB-gáz cseretelepet vagy Mol kenőanyag forgalmazót. Az útvonaltervező segítségével akár a megkeresett cél- illetve kezdőpontok közti utat is meghatároztathatjuk és a számítógép azt is megmondja, hogy például hány Mol benzinkút található az útvonalon.
Az útvonaltervező és a térkép ún. “dealer locator” (kereskedő kereső) funkciója az internet sebességétől függ, így néha meglehetősen lassúnak bizonyul.

A Mol Rt. honlapjának főoldalán is helyet kapott egy másik új funkció az “Ingatlanajánlat”. E menüpont segítségével a Mol Rt. tulajdonában lévő eladó ingatlanok közt tallózhatunk.

Csak a színtiszta szórakoztatás kedvéért is kerültek újítások a Mol honlapra. A Virtuális töltőállomás alatt egy Mol benzinkutat nézhetünk végig, úgy hogy az egyes szolgáltatások kis képeire rá lehet kattintani, előhívva ezzel a szolgáltatás leírását.
Négy új játékot is tettek a fejlesztők a website-ra, ahol az egyikben büntetés nélkül törhetünk össze egy autót verseny közben.

A Molnár ígéretet tettek arra, hogy még idén tovább fog szépülni a Mol honlap és akár még idén elképzelhető az is, hogy teljes design-váltáson megy keresztül a címlap.