A biztosítók és a Belügyminisztérium adatainak összevetésével egyeztették az azokban szereplő járműveket. Ebből egyértelműen kitűnt, hogy mintegy 85 ezren nem fizetnek kötelező biztosítási díjat. A BM és a MABISZ (Magyar Biztosítók Szövetsége) ezért közösen komoly ellenlépésekre szánta el magát.

Augusztus 10-e és 15-e között küldi ki az önkormányzatok jegyzőinek a körzetükbe tartozó nem fizető autósok nevét a Belügyminisztérium. Az önkormányzat ezután felszólítja az érintetteket, hogy pótolják az elmulasztott befizetést és mutassák be a bizonylatot, amire nyolc napot kapnak. Azzal is számolniuk kell a renitenseknek, hogy korábbi bónuszukat nem számítják be, hanem az A0-as díjosztályba kerülnek. Amennyiben nem tesznek eleget a felszólításnak, az autó tiltólistára kerül. Ennek következményeként rendőri ellenőrzésnél kivonhatják a forgalomból és maximum 100 ezer forintos büntetést is kell fizetniük.

Mintegy 85 ezer autós nem érezte szükségét annak, hogy a kötelező felelősségbiztosítást megkösse és a díjakat befizesse. A mulasztóknak az idei évre az első két negyedév biztosítási díjait is ki kell fizetniük visszamenőleg. A várt körülbelül egymilliárd forint a MABISZ számlájára kerül. Ebből az összegből azokat kártalanítják, akiknek érvényes kötelezővel nem rendelkező autósok okoztak kárt. Eddig ezt a kasszát a kötelező felelősségbiztosítások díjából töltötték fel, így az eddig nem fizetőktől befolyó összeg révén a biztosítók állítása szerint kevesebbet kell majd a becsületesen eljáró autósoknak fizetni.