A What Car? autósmagazin autólopási tesztjén idén 67 új autót vizsgáltak, az autókat két tesztnek vetették alá. A független szakértőknek két perc állt rendelkezésükre, hogy bejussanak a kiszemelt autóba. A két perc alatt 42 autó adta meg magát, és engedte a tesztelőknek, hogy könnyedén bejussanak az autóba. A tesztelőknek további 5 percük volt, hogy beindítsák az autót. Idén ez egy autóval sem sikerült, így ezen a teszten mindegyik autó sikeresen vizsgázott.

Az autósmagazin a két teszten kívül több szempont szerint is vizsgálja az autókat, például külön értékelik, hogy az autó alvázszáma megtalálható-e könnyen látható helyen, egyedi méretű autórádiót építettek-e az autóba. Ezen pontok alapján a maximálisan megszerezhető pontszám száz, amit idén a korábbi évekhez hasonlóan ismét egy Lexusnak sikerült elérnie, 100 pontos lett a Lexus LS430. A leggyengébben a Smart és a Suzuki Ignis szerepelt, nekik 35 pontot sikerült szerezni.

Az autógyárak sosem ülhetnek a babérjaikon és nézhetik karba tett kézzel, hogy mennyire ellophatatlan autót alkottak. Jó példa erre a Lexus IS200-as, amely a tavalyi év abszolút győzteseként végzett, 100 pontok kapott, idén azonban a tesztelők be tudtak jutni az autóba.