Egy kutatás igazolta, hogy érdemes a dízelmotorokat felújtani – számolt be róla az MAN Truck&Bus. A friss életciklus elemzés (LCA) most először tudományosan megerősítette, hogy komoly szén-dioxid csökkentést lehet elérni ezzel a módszerrel.
A németországi Bayreuth-i Egyetem által végzett, és a DEKRA Assurance Services GmbH megbízásából egy független szakértő által hitelesített tanulmány összehasonlította egy újonnan gyártott MAN D2842 LE622 vasúti motor és egy azonos típusú MAN eredeti felújított motor környezeti hatását. (Ez a motort kifejezetten vasúti célra fejlesztették és nem a teherautókba szánt motorcsaládon alapul). Ezt követően arra a következtetésre jutottak, hogy az újonnan gyártott motor gyártása és szállítása során 8 320 kilogrammnyi szén-dioxid keletkezett. Az eredeti, felújított motor viszont ugyanazon vizsgálati paraméterek mellett csak 2 355 kilogrammnyi szén-dioxid kibocsátást teremtett. A különbség 5 965 kg, ami 72 százalékot jelent.
A tanulmány az üvegházhatású gázok kibocsátsa mellett egy másik fontos paramétert is vizsgált. Ez pedig az alkatrészek, alapanyagok felhasználása. A kutatás rávilágított, hogy egyes alkatrészek újra felhasználása jelentősen hozzájárulhat az anyag- és logisztikai költségek csökkentéséhez. Az újonnan gyártott motorokhoz képest ugyanis 80 százalékkal kevesebb új alkatrészre volt szükség a felújított erőforrás esetében. Ez azt jelenti, hogy az új motorokhoz felhasznált 1745 kilogrammnyi alkatrész helyet valójában csak 344 kilogrammnyi új komponensre volt szükség.
Mindez fontos adalék, hiszen a belső égésű motorokra továbbra is szükség lehet az MAN Truck &Bus szerint bizonyos felhasználási területeken. Ezek közé tartozik a vasúti, a vízi alkalmazás, vagy a dízelmotorok generátorokban való használata. A gyártó azonban nem említette a távolsági, vagy regionális árufuvarozást azok között a területek között, ahol a dízelmotorok megmaradhatnak.
A vizsgálat nem csak egy új motor és egy egyszer felújított motor összehasonlítására szorítkozott. Több, egymásra épülő életciklus‑forgatókönyvet is megvizsgáltak. Eszerint, ha egy új motort az első használati ciklus után felújítanak és ismét munkába állítanak, akkor 33%-kal kevesebb üvegházhatású gáz keletkezik, mintha két teljesen új motort gyártanának és használnának. Amennyiben a motort többször is felújítják, a megtakarítás tovább nő: 45%-kal alacsonyabb a kibocsátás, mint abban a forgatókönyvben, ahol három új motor kerülne gyártásra és üzembe.
A kutatás tehát rámutatott, hogy a dízelmotorok felújítása akár környezeti előnyökkel is járhat. Ugyanakkor nem vizsgálták a működés közbeni emissziót, így nem derült ki, hogy a felújított és az újonnan gyártott motor között van‑e különbség a károsanyag‑kibocsátásban.



