Az Európai Unióban a pandémia kezdetéig folyamatosan csökkent a közúti közlekedésből adódó károsanyag-kibocsátás, 2020 után azonban újra növekedésnek indult ez az érték és nagyjából visszaugrott a koronavírus járvány előtti szintre. 2023-ban például 789 millió tonnányi szén-dioxid került a levegőbe, és ugyan az emisszió jelentős részéért a személyautók (61%) voltak felelősek, de 27 %-ot a nehézkategóriás teherautók, 12%-ot pedig a könnyű teherbírású kishaszonjárművek okoznak. 

Szükség van tehát a károsanyag-kibocsátás visszafogására, és erre már kötelezik is a teherautógyártókat. Mint ismeretes 2025-re 15 százalékkal kellett csökkenteniük a gyártmányaik emisszióját, 2030-ra pedig újabb, 43%-os csökkentést kell megvalósítaniuk az uniós előírások szerint. A helyi szintű károsanyag-kibocsátás csökkentésének alapja lehet a kevesebb üzemanyag elégetése, amellyel így az üzemanyag-költségek csökkenése is együtt jár, amely nyilvánvalóan hatással lehet a fuvarköltségekre is, amely pedig végül a szállított áruk árában jelenik meg.  A hatékonyabb, alacsonyabb fogyasztású járművek használata csökkentheti ezeket a költségeket, ami hosszú távon stabilabb árakat eredményezhet a vásárlók számára.

Egy új fejlesztés révén az üvegházhatású gázok kibocsátásának “megszelídítésébe” akár a félpótkocsik is bevonhatók. Számos fejlesztés indult ezzel kapcsolatban, egyet ezek közül nemrég hazánkban a Vezess is megnézett, ahol a vontatmányba szerelt elektromos hajtás segíti ki, tehermentesíti a vontatót. 

10 fotó

Magyarországon először 

Három vállalat, a Volvo Trucks, a Krone Trailer SE Kft. és a Trailer Dynamics Gmbh fogott össze annak érdekében, hogy megvalósuljon egy olyan közúti teszt, amely kézzel fogható eredményeket mutathat fel nemcsak az emissziócsökkentés, hanem az energiafelhasználás csökkentése érdekében. “Ez a teszt a mi kezdeményezésünkre jött létre, mert úgy látom, hogy nemcsak a vontatókkal, hanem minden egyéb más eszközzel is kell törődni, ami ezt a szakmát, történetesen a közúti árutovábbítást érinti” – árulta el a Vezess érdeklődésére a Fáczán Gergely, a Volvo Hungária Kft. kereskedelmi igazgatója. Hozzátette: először három és fél éve, az IAA haszongépjármű kiállításon találkoztak ezzel a megoldással, és már akkor felvette a kapcsolatot a Kronéval. Akkor még egy prototípusról volt szó, de mostanra már lehetővé vált a termék közúti tesztelése. 

A piacvezető svéd cég hazai képviselője felhívta a figyelmet arra, hogy ez az első olyan alkalom, amikor ugyanazon az útvonalon, ugyanazzal a súllyal valósul meg az eDry Trailer félpótkocsi tesztje, egy másik, hagyományos félpóttal együtt. A teszt tehát arra kereste a választ, mennyivel hatékonyabb az új megoldás egy hagyományos, háromtengelyes félpótkocsihoz képest? 

Háromféle akkumulátor-kapacitás

A 2018-ben alapított Trailer Dynamics azért jött létre, hogy elektrifikálja a félpótkocsikat. Ezt már Tobias Marian, a startup értékesítési vezetője árulta el a Vezessnek. Az eDry félpótkocsik háromféle – 187, 367 és 551 kWh – nettó akkumulátor-kapacitással rendelhetők. 

Magyarországon tesztelték a megoldást, ami csökkentheti a fogyasztást 6

Tobias Marian a Trailer Dynamics értékesítése vezetője (balról) és Fáczán Gergely, a Volvo Hungária Kft. kereskedelm igazgatója

A 490 lóerős (360 kW) folyamatos teljesítményű e-tengely az energiatároló egységből nyeri a működéshez szükséges áramot. Ezzel a teljesítménnyel teljes mértékben ellensúlyozni tudjuk a félpótkocsi gördülési ellenállását. Ez azt jelenti, hogy a szerelvény olyan energiafelhasználással megy, mintha nem lenne mögötte félpótkocsi. Ha pedig valaki elektromos vontatóval közlekedik, akkor a hatótáv akár meg is duplázható” – tette hozzá Tobias Marian. 

Az eDry Trailer által megtermelt energiát viszont csak és kizárólag a vonató hajtásrendszere használhatja fel, mivel az egész 800V-os architektúrát alkalmaz, magyarán nem alkalmas arra, hogy a mikrót, vagy az állófűtést működtesse a félpótkocsi akksijáról. A lítium-vas-foszfát (LFP) kémiájú akkumulátorokat a CATL szállítja a startupnak. Ez a telep széleskörben használt olyan nagy teherautógyártók által, mint például a Mercedes-Benz, vagy az MAN. Bár rekuperációt használ a félpótkocsi, ennek ellenére időnként tölteni kell egy maximum 350 kW teljesítményű DC-töltővel. 

Magyarországon tesztelték a megoldást, ami csökkentheti a fogyasztást 7

Német startup fejlesztése segíthet zöldíteni az árufuvarozást

A szakembertől azt is megkérdeztük, hogy mennyi így a hasznos raksúly, hiszen az akkumulátorok kétségtelenül plusz súlyt jelenthetnek. “Hozzávetőlegesen 18 tonnányi áru szállítható ily módon az eDray félpótkocsival. Ez a legtöbb üzemeltetőnek elég lehet, ugyanis az EU útjain futó félpótkocsik 75 százaléka kevesebb, mint 18 tonnányi rakománnyal közlekedik” – árulta el Tobias Marian. 

A cég azonban nemcsak magát az akkumulátorokat és az e-tengelyt adja. A Trailer Dynamics egy PDC („Predictive Drivetrain Control”) hatékonyságnövelő szoftvert is kínál, amelynek segítségével a félpótkocsi a teljes útvonalon intelligensen és optimálisan kezelhető. A felhőalapú rendszer kiegészíti a jármű elektromos hajtásláncának valós idejű vezérlését, és az útvonal követelményeihez igazodó, kifinomult vezetési stratégiát kínál. Ennek megvalósításához a PDC az összes járműrendszer-paramétert, időjárási adatot, forgalmi adatot, domborzati adatot és még sok más tényezőt beépít az optimalizálási számításba. A Trailer Dynamics PDC-vel együtt az elektromos hajtáslánc a leggazdaságosabb módon használható.

Szériagyártás hamarosan 

A félpótkocsi már készen áll a megrendelésekre. Egyelőre a fix, merev oldalfalú változatban, de később jöhet a ponyvás, a hűtős, a konténeres valamint a Mega-változat is. Utóbbi leginkább az autóipar igényeit hivatott kielégíteni, mivel legalább 3 méteres belmagassággal rendelkezik. Már csak az a kérdés, hogyan jön a képbe a Krone? 

A cégünk az elsők között szállt bele ebbe a startup-ba, de például a Thermo King, vagy a JOST is a tulajdonosok között van. Jelenleg a próbaszerelések mennek, most tanulnak be a gyári szerelők, akik ezeket az akkumulátorokat és az e-tengelyt beépítik a félpótkocsikba. Az egységet a Trailer Dynmanics gyártja, ők pedig elszállítják a Krone-hoz, hogy beépíthessék a félpótkocsikba. Ha ez valóban elterjed, akkor az komoly ütőkártya lehet a közúti árufuvarozás számára“- emelte ki Somlai Roland, a Krone Trailer magyarországi kereskedelmi igazgatója. 

Magyarországon tesztelték a megoldást, ami csökkentheti a fogyasztást 8

Itt a dízel vontatót kapcsolják az eDry Trailer elé

Teszteredmények 

A Volvo Trucks hazai képviseletétől megkapott teszteredmények alapján elmondható, hogy az eDry Trailer használata más-más arányban, de valóban csökkenti az üzemanyag-felhasználást. A dízelnél 43%-kal, a gázüzeműnél 51%-kal, míg az elektromosnál 52%-kal csökkenthető a vontató üzemanyag- és energiafelhasználása. “A mért értékek nemcsak statisztikai javulást jelentenek, hanem közvetlen, azonnal jelentkező költségelőnyt a fuvarozók számára – különösen a jelenlegi, magas energiaárak mellett” – olvasható a Volvo Hungária Kft. által küldött sajtóközleményben. 

Egyértelműen látszik, hogy a pótkocsi oldaláról érkező aktív rásegítés érdemben csökkenti a hajtáslánc terhelését, javítja az energiafelhasználást és közvetlen hatással van az üzemeltetési költségekre. Az ilyen típusú megoldások kulcsszerepet játszhatnak abban, hogy a különböző hajtásláncokból a lehető legtöbbet hozzák ki az üzemeltetők valós üzemi körülmények között. Az eTrailer technológia nem csupán hatékonyabbá, hanem érezhetően dinamikusabbá is teszi a járműszerelvényeket. A járművezetők visszajelzései alapján a hajtott félpótkocsi használata olyan élményt nyújt, mintha a vontató mintegy 300 lóerővel erősebb lenne.