“Szülővárosában”, Baján helyezik forgalomba az első Ganz-SOR EBN8 elektromos buszt. 2025. február 15. és március 6. között tesztüzemben közlekedik a város helyi útvonalain. Az utasok – a többi bajai helyi járathoz hasonlóan – díjmentesen próbálhatják ki a járművet a MÁV-csoport honlapján elérhető menetrend szerint.
A nyolc méter hosszú, 16 ülőhellyel rendelkező, alacsonypadlós elektromos midibuszt tavaly nyáron mutatta be a GTKB (Ganz Transelektro Közlekedési Berendezéseket Gyártó Kft.), novemberben pedig megkapta a típusengedélyt is. Egyelőre egyetlen példányban létezik. A GTKB felelt a jármű “szíve”, vagyis az elektromos hajtás kifejlesztéséért, míg a cseh SOR a kocsiszekrényt alkotta meg.
A 120 kW (163 Le) teljesítményű aszinkron motor NMC típusú, 200 kWh kapacitású akkumulátorról nyeri a szükséges energiát, amely kábelen és a trolikéhoz hasonló pantográfos oszloptöltőről egyaránt tölthető. A busz egyetlen feltöltéssel mintegy 270 kilométer megtételére képes, töltése a GTKB bajai telephelyén történik majd a tesztüzem alatt.
Régóta várunk erre a pillanatra, a tervezőasztal rajzai valósággá váltak, a GANZ-SOR EBN8 immáron utasokat szállít. A közepes méret kategóriában is jelentős igény mutatkozik a tisztán elektromos hajtású városi járművekre. A midibusz hatékony alternatívát nyújt az utasok szállítására a megváltozott közlekedési szokások figyelembevétele mellett. Az általános utasszállítási feladatok mellett ez az elektromos busz egyéb forgalmi feladatokra is kiválóan alkalmas” – mondta el Pencz Rudolf, a GTKB Kft. ügyvezető igazgatója.
A bajai Ganz már 75 éve működik. A cég vasúti járműkészülékek, biztosítóberendezések, áramszedők és más eszközök gyártásával foglalkozik. Az e-busz hajtáslánc egy friss termék, amivel az elektromobilitás területén kívánnak meg sikereket elérni.
„Meglévő elektromos és gázüzemű zöldflottánk üzemeltetése mellett társaságunk folyamatosan végez utasforgalmi próbákat is különböző típusú, alternatív meghajtású autóbuszokkal, hiszen környezetünk védelme szempontjából alapvető fontosságú a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése. A mini- és midibuszok alkalmazása pedig különösen hasznos azokon a vonalakon, ahol az utazási igények nagyságrendje miatt a normál méretű autóbuszok üzemeltetése gazdaságtalan, vagy a településszerkezeti adottságok miatt a kisebb járművekkel hatékonyabban biztosítható a közszolgáltatás” – mondta el Dr. Kormányos László, a MÁV Személyszállítási Zrt. vezérigazgatója.