A holland Bliss Mobil olyan újdonságot villantott, amelynek láttán minden bizonnyal leesik az álla azoknak, akik szeretik négy keréken felfedezni a világot. Még akkor is, ha egyébként C-kategórás jogosítvány kell a vezetéséhez. Ez a lakóteherautó ugyanis az MAN TGM 18.320 alvázára épül, amelyre alapesetben billenthető, vagy konténerszállító felépítmények kerülnek.

A Bliss Mobil azonban a fülke mögötti részre egy olyan életteret varázsolt, amely  figyelemre méltó. A lakályos felépítménybe oldalról, egy külön ajtón lehet belépni. Mivel a hőszigetelt lakódoboz magasan van, ezért a feljutáshoz ki kell hajtani egy alumínium elemekből összeállított lépcsőt. A lakórészben jól felszerelt helyiségek várják az utazókat.

Hetekre elvonulhatsz a világtól ezzel a teherautóval 1

 

A felépítmény központi részén ággyá alakítható asztallal és kanapéval ellátott részt alakítottak ki, ami mellett egy konyha is helyet kapott. A konyhában szinte minden fontos berendezés megtalálható, hiszen nemcsak hűtőszekrény, mikrohullámú sütő, kétégős, indukciós főzőlap, mosogató, hanem még szagelszívó is rendelkezésre áll. Sőt, még egy boros pohártartót is beépítettek a beszélgetős, elmélkedős estékhez. 

A speciális felfedező teherautó fedélzetén kézmosóval felszerelt WC, valamint egy zuhanyfülke is megtalálható, közvetlenül a francia ágy mellett. Így a hideg estéken a zuhany után közvetlenül az ágyba lehet huppanni, ahol két fő is kényelmesen elfér. A francia ágy felett tetőablak van, de akár a felépítmény jobb, vagy bal oldalán lévő ablakok kinyitásával is lehet szellőztetni. Természetesen az oldalsó ablakok sötétíthetők, így el lehet rejtőzni a kíváncsi szemek elől.

Hetekre elvonulhatsz a világtól ezzel a teherautóval 2

Hogy mennyi mindenre gondoltak a tervezők azt jól mutatja, hogy fedélzetén még törülközőszárító radiátor, illetve mosógép is rendelkezésre áll. A szakemberek a teherautó külsejét is igyekeztek hasznosítani. Ennek köszönhetően a hátfalon például egy motorkerékpár, illetve kerékpártároló található, míg jobb oldalon, a hátsó kerék mögül egy kihúzható grill asztal kapott helyet. Ebben egy szabadon álló kontraktgrill is van, így a nyári estéken a szabad ég alatt lehet gondoskodni az ízletesebbnél-ízletesebb steakek elkészítéséről.

Ami talán hiányozhat egy ilyen monstrumnál az kihúzható oldalsó árnyékoló, valamint a külső zuhany. Ettől függetlenül a Bliss Mobil lakóteherautója tökéletesen alkalmas arra, hogy az ember a kedvesével  akár egy-két hétre levonuljon a térképről. Ha valaki szeretne, akkor menet közben akár a sofőr mellet is utazhat, a szakemberek ugyanis meghagyták a TGM fülkéjét olyannak, amilyennek a gyárban elkészítették. Annak érdekében, hogy a teherautó meg tudjon birkózni a különféle terepviszonyokkal, hatalmas off-road papucsokkal, illetve összkerékhajtással is ellátták.

Hetekre elvonulhatsz a világtól ezzel a teherautóval 3

Hetekre elvonulhatsz a világtól ezzel a teherautóval 4

Most már tényleg csak a fantázián múlik, hogy merre indul el vele valaki a világban. Egy Afrika-túra, vagy egy kis-ázsiai látogatás biztosan nem lenne probléma egy ilyen monstrummal.