Teljesen új autóbusz családot fejlesztett ki a Van Hool a városi és elővárosi közösségi közlekedés igényeinek megfelelően.  A belga gyártó kínálatában eddig 18-24 méter hosszú szimpla, illetve dupla csuklós alacsonypadlós buszok kaptak helyet. Az Exqui.City modellcsaládba tartozó buszokat azonban a BRT ( Bus Rapid Transport), vagyis a gyorsforgalmú közlekedési rendszerekben történő utasszállításra tervezték.

A Van Hool új modellcsaládja azonban lényegében a “hagyományos” városi buszokat fogja magában foglalni. Azaz a vezetőállomás például bal oldalon lesz, nem úgy mint a BRT-buszoknál, ahol sokszor a villamosokhoz hasonlóan középen kell a sofőrnek helyet foglalnia. Az új modellcsaládot egyszerűen A-betűvel fogják jelölni és várhatóan többféle hosszúságú változatokban ( 13, 18 és 24 méter) készülhet. Érdekesség, ezek szerint ebből a modellből is lesz duplacsuklós kivitel, bizonyos mértékben “házi belüli konkurenciát” biztosítva ezáltal az előbb említett Exqui.City-nek.

A jövendőbeli üzemeltetők kettő-, három-, négy-, illetve ötajtós változatok közül választhatnak majd. A hajtáslánc tekintetében úgy tűnik, hogy üzemanyagcellás, tisztán elektromos, illetve troli variánsok fognak helyet kapni a kínálatban. A dízel viszont jelen állás tekintetben nem kap helyet a palettán. Az új A-széria hamarosan bemutatkozik a párizsi Európai Mobilitási Expón egy 12 méter hosszú, háromajtós változat személyében. Az első sajtófotó tanúsága szerint az újdonság digitális visszapillantó tükörrel, illetve LED-technológiás fényszóróval rendelkezik.

A Van Hool központja a belgiumi Koningshooiktban található. A márka, amely idén ünnepli 75 éves fennállását idehaza is ismert köszönhetően a cég turistabuszainak, illetve a Budapesten közlekedő AG300-as csuklós buszoknak, amelyeket a BKV korábban használtan vásárolt. Bár az új A-széria hivatalos premierje még várat magára, annyi bizonyos, hogy eddig már több mint 160 darabot adtak el belőle az “íróasztal mellől”.