Hétvégén kezdődik a kamion-Európa-bajnokság, melynek mezőnye idén rendhagyó módon nem Olaszországban, hanem a Hungaroringen startol el első ízben. Ez azt jelenti, hogy június 12-13. között Kiss Norbi hazai közönség előtt lőheti fel magát a tabella első helyére, megőrizve ezzel tavalyi jó szokását. Csak emlékeztetőül: 2020-ban négyből három futamot megnyert a Révész Racing (ez a csapat új neve) Mogyoródon, és Kiss Norbi megnyerte volna a szezont, ha nem dönt úgy a FIA, hogy három versenyhétvége alapján nem hirdet bajnokot. 

Sokat dolgozott a csapat a télen, úgyhogy nagyon-nagy köszönet jár nekik, mert minden ötletet éjt nappallá téve valósítottak meg. Két alkalommal tesztelni is voltunk a Hungaroringen és mind a kétszer jól működött az autó. A köridők is biztatóak voltak, a stabilitásunk és a gumikezelésünk is nagyon jó volt, úgyhogy én teljesen mértékben optimista vagyok a hétvégét illetően” – hangsúlyozta a kétszeres Európa-bajnok pilóta. 

Az esélyeket illetően Kiss Norbi bizakodó, úgy véli, hogy még a tavalyi eredményeket is túl tudják szárnyalni valamennyivel. Az 1150 lóerős MAN versenykamion tulajdonosa úgy látja, hogy a 2020-as köridőkhöz képest 1-2 tizedmásodperces javulást tudnak elérni. “Bár a tavalyi szezon nem számított érdemben, ettől függetlenül hasznos tapasztalatokat gyűjtöttünk. Ennek köszönhetően lehetővé vált a versenykamion finomhangolása, leginkább a kormánymű és a futóművek terén. Most már jobban tudjuk, hova kell beállítani a lengéscsillapítót vagy a guminyomást. A fejlesztések pedig inkább megbízhatósági fejlesztések, azokat az alkatrészek, amelyekkel problémáink voltak, mint például a fék, a vízhűtés, valamint az üzemanyagtank, természetesen kijavítottunk az új szezonra, így valószínűleg a megbízhatóságunk is javulni fog” – hangsúlyozta a Révész Racing versenyzője. 

Kiss Norbi: hazudik, aki azt mondja, szeret esőben vezetni 1

Kiss Norbi versenykamionja a Hungaroringen. Fotó: Fehér Patrik

A tavalyi évben a csapatnak az esős beállítás nem mindig sikerült a lehető legjobban. Kiss Norbi szerint ennek hátterében az áll, hogy a beállítási lehetőségeik kissé szűkösnek bizonyultak. A száraz és az esős beállítás két homlokegyenest eltérő dolog, mert ilyenkor teljesen ellentétes balanszot kell állítani a versenykamionon. “Tavaly előfordult, hogy hiába tekertünk el mindent a végállásig, nem értük el vele a szükséges javulást. Most ezen dolgoztunk nagyon sokat, hogy több beállítási opció álljon rendelkezésre a versenykamionon. Így, ha jön egy eső, akkor jobban tudunk rá reagálni” – tette hozzá a magyar versenyző. Ez azért fontos, mert a nyári időszakban egy versenyhétvégén száraz és esős napok is válthatják egymást. 

Én mindig sokkal jobban örülök, ha száraz az időjárás, mert sokkal kiszámíthatóbb. Ilyen körülmények között sokkal magabiztosabb az ember. Az eső mindig olyan bizonytalan, mindig olyan őrült dolgok történhetnek. És olyankor a pilóták is sokkal könnyebben hibáznak. Aki azt mondja, hogy szeret esőben versenyezni, az hazudik” – jegyezte meg tréfásan Kiss Norbi.  A Révész Racing versenyzője a versenytársakkal kapcsolatban nem bocsátkozott jóslatokba.  Véleménye szerint nehéz bármit is mondani, mert mindenki titkolózik. Annyi bizonyos, hogy Kiss Norbi tavaly nagyot ment, és ez ébresztőként hathatott az olyan pilótákra, mint például a hatszoros Európa-bajnok Jochen Hahn. 

A szombathelyi születésű versenyző nagyon örül annak, hogy végre ismét közönség előtt versenyezhet. “Nyilván ez nem ugyanaz, mint amikor a sátor alól kell kitessékelni az embereket, hogy tudjuk kereket cserélni. Ez a közvetlen kapcsolat a rajongókkal most is hiányozni fog. De remélem, hogy sokan eljönnek majd és hogy jó eredményeket tudunk majd hozni a hazai közönség előtt”– tette hozzá Kiss Norbi.