Múlt hét pénteken a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), az Európai Kamionverseny Szövetség (ETRA), valamint a helyi szervező arról állapodott meg, hogy törlik az olaszországi futamot. A misanói versenyhétvégére eredetileg november 14-15-én került volna sor és a korábbi terveknek megfelelően ez lett volna az utolsó állomása az idei szériának. 

A kamion-Európa-bajnokság idei sorozatában mindössze két versenyhétvégét rendeztek Csehországban és Magyarországon. A hét futamból (egyet nem tartottak meg a nyolcból) négyet Kiss Norbi nyert meg, így összesítésben az élről várhatta az olasz versenyt. 

Azon a két versenyhétvégén is kiderült, hogy mi vagyunk a leggyorsabbak a mezőnyben. Külön emlékezetes volt a hungaroringi verseny, melyet a Sport TV képernyője előtt több tízezren néztek, és szurkoltak nekünk. A szurkolóinktól rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, amelyet nagyon köszönünk nekik. Csalódott vagyok, hogy így ért véget az idény, mert január óta rengeteget dolgoztunk a csapattal, és nem csak komoly anyagi befektetéssel járt, hogy versenyképes autót építsünk, hanem sok áldozattal a csapattagok részéről is” – jegyezte meg Kiss Norbi. 

A FIA ugyanakkor napokig nem adott pontos tájékoztatást arról, hogy mi lesz a bajnoki címmel. Erről árulkodik a kétszeres Európa-bajnok Facebook-posztja, aki kedden kért hivatalos tájékoztatást. A szövetség végül egy rövid közleményben tudatta a csapatokkal a döntést, kiemelve, hogy köszönet jár minden csapatnak, versenyzőnek, aki ilyen nehéz körülmények között is vállalta az indulást. 

Nagyon köszönöm a csapatnak, hogy ilyen jó munkát végeztek, Révész Bálintnak pedig, hogy egy ilyen nehéz évben kiállt a projekt mellett, hitt bennünk, és lehetőséget adott arra, hogy elindulhassunk. Ennek tükrében nagyon sajnálom, hogy az idei évben nem hirdetnek végeredményt, mert nagyon jó úton jártunk a bajnoki címek felé csapatban és egyéniben is” – hangsúlyozta Kiss Norbi.

A FIA azt is közölte, bíznak abban, hogy 2021-ben az összes tervezett versenyhétvégét megrendezhetik, és elkezdődött a versenynaptár összeállítása. 

Szerinted igazságos-e, hogy nem hirdették ki Kiss Norbit Európa-bajnoknak?
Igen
9% (50)
Nem
91% (517)
Forrás: Kiss Norbi
Kép(ek) forrása: Fehér Patrik