Legalább 112 nyerges vontató és több mint 600 ember vett részt az Andeas Schubert temetésére szervezett felvonuláson. Egyes források szerint jóval több jármű vett volna részt az emlékmeneten, azonban a német hatóságok felső limitet határoztak meg a konvojra vonatkozóan. 

Mint ismeretes a 45 éves német kamionsofőr július 31-én, délután szívroham következtében elhunyt. Schubertet a 2012 óta futó Aszfaltcowboyok című kamionos realityből ismerhette a nagyközönség, amelyben főszereplő volt. Temetése múlt hét pénteken volt Németországban. Az emlékmenetnek a festői szépségű Bad Feilnbach városa adott otthont, ahol a rokonok és a családtagok mellett barátai és egykori kollégái is elkísérték utolsó útjára Schubertet. A felvonulásról több videó is készült, ami jól tükrözi, milyen sokan tartották fontosnak, hogy elbúcsúzzanak tőle. 

“Elvesztettem a legjobb barátomat, a leghűségesebb és legőszintébb személyt, akit valaha ismertem. Családunk és barátaink számára most megállt a világ. Maradj erős – ez volt az utolsó akarata és megpróbálom ezt teljesíteni” – írta Schubert halálának napján Facebook-posztjában a kamionsofőr felesége, Kerstin Schubert. 

Az Aszfaltcowboyok sztárja elsősorban nyugodt természete miatt örvendett nagy népszerűségnek. Mindamellett ismert volt nagy Scania V8-as rajongásáról, ugyanis saját flottájában csak ilyen motorral szerelt nyergesek voltak. Ő maga egy S-sorozatú, 800 lóerős Scaniát vezetett. A híres kamionsofőrről a hajdúszoboszlói kamionos találkozón egyperces néma csenddel emlékeztek meg a résztvevők. 

Kövess minket a Facebook-on!