Lehet, hogy régen költöztem már, de emlékeim szerint a költöztető teherautók inkább a mindennapok szürke hősei, nem közterületi látványosságok. Ponyvájukon a karcok, a koszfoltok és az ujjlenyomatok mesélni tudnának sorsokról, hogy mondjuk éppen összeköltözéshez vagy szétköltözéshez mentek-e segédkezni a költöztetők. Az angliai Matthew James Global Relocations új költöztetőjárműve egy kicsit más dimenzió. Magyar szemnek szokatlan, hogy egy költöztetőjármű ilyen látványos megjelenést kapjon. Holott a Scania P 320-as nem csak a külseje miatt különleges.

Ez ugyanis az Egyesült Királyság első hibrid költöztető teherautója. Hajtásáról 9,0 literes, 320 lóerős dízelmotor gondoskodik, amelyet 177 lóerős és 1050 Nm nyomatékú villanymotor egészít ki. A jármű tisztán elektromos üzemmódban 10 kilométert tud megtenni 15 tonnás terheléssel, sík úton. A sofőr ugyanakkor választhat, hogy villanyos vagy hibrid üzemben használja, de a dízelmotort hatótávnövelőként is igénybe lehet venni, hogy a teherautó teljesen feltöltött akkumulátorral léphessen be a zéróemissziós zónába. A 7,4 kWh-s akkumulátor a 22 kW-os Webasto töltővel ugyanakkor a telephelyen is feltölthető 20 perc alatt.

A maximális manőverezhetőség érdekében – ami a költöztetőjárműveknél kiemelten fontos szempont – a 6×2-es hajtásképletű Scaniát kormányzott hátsó tengellyel szerelték. A gyalogosok, biciklisek védelmét szem előtt tartva a fülkeajtókat a fémlemezekbe épített ablaküvegekkel is ellátták, hogy a sofőr megfelelő rálátással bírjon a jármű környezetére.

A hibrid hajtás nemcsak csendes és kis károsanyag-kibocsátású, hanem különösen gazdaságos választás is ahhoz, hogy Londonban használjuk, ahol a járműveinek gyakran jelentős ideig állnak a rendkívül nagy forgalom miatt” – jegyezte meg Matthew De-Machen, a Matthew James Global Relocations ügyvezető igazgatója. 

Az 1996-ban alapított cég 35 járműből álló flottát üzemeltet, profiljában pedig az egész világra kiterjedő költöztetés, raktározás, csomagolás, fuvarozás és légi áruszállítás is szerepel. A vállalat nem csak Angliában, hanem Spanyolországban is működtet telephelyeket, éppen ezért került a fülke tetejére egy tágas kis hálófülke is,  ahol kipihenheti a sofőr a költöztetéseket.

Kövess minket a Facebook-on!
Forrás: Scania
Kép(ek) forrása: Scania