A németek a korábbi 300 millió eurós keretet növelték több mint a duplájára és ez az összeg egészen 2021-ig áll az üzemeltetők rendelkezésére. Az alap emelésére azért volt szükség, mert tavaly decemberben lényegében kimerült, köszönhetően annak, hogy 16 projektet hagytak jóvá ezen a téren, több mint 250 millió eurós értékben. 

A közlekedési társaságok nem csak elektromos, hanem plug-in hibrid buszokra is fordíthatják az állami dotációt. A 650 millió eurós támogatás nemcsak a járművekre, hanem a szükséges töltőinfrastruktúra kiépítésére is fordítható.  A megemelt keretösszeg valódi ösztönző lehet az üzemeltetőknek, mivel a buszok vételárának 80%-át, a töltőinfrastruktúra esetében pedig a beruházási összeg 40%-át állja a német állam. 

A Német Szövetség Környezetvédelmi Minisztérium (BMU) tavaly már bejelentett egy másik, elektromos buszok beszerzésére fordítható támogatási programot. A 14,9 millió eurós alapot összesen öt olyan német nagyváros – Aachen, Bochum, Gelsenkirchen, Duisburg és Offenbach am Main – számára hoztak létre, ahol a nitrogén-dioxid mértéke meghaladja az éves megengedett szintet. 

Németország megduplázza az e-buszok támogatását 1

Annak érdekében, hogy az elektromos buszok forgalomba állításával jelentősen javuljon a levegő minősége, Németországnak búcsút kellene intenie a szénalapú erőműveknek. Jelenleg az elektromosenergia-előállítás negyede ugyanis szénerőművekben történik, amelyekben főként barnaszenet égetnek. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerint ráadásul Németország jelenleg vezető szerepet tölt be a világon a barnaszén bányászatban és felhasználásban.  

Az Európai Bizottság állásfoglalása szerint az állami támogatások ösztönözhetik a közlekedési társaságokat az elektromos buszok beszerzésére, valamint a szükséges töltőinfrastruktúra kiépítésére. Az EU döntéshozó és végrehajtó szerve viszont arra hívja fel a tagállamok figyelmét, hogy az elektromos és plug-in hibrid autóbuszok töltését megújuló energiaforrásból előállított árammal kell megoldani. 

Számítások szerint amennyiben a német társaságok jövő év végéig kimerítik a megnövelt a keretet, abban az esetben éves szinten 45 ezer tonna szén-dioxiddal és 170 ezer tonna nitrogén-dioxiddal csökkenhet a németországi autóbuszok károsanyag-kibocsátása. 

Forrás: King of the Road