A Scania 2016-ban mutatta be a hosszú távú áruszállításra tervezett S-szériát, amely a legnagyobb és legtágasabb fülkéket foglalja magában. A svéd gyártó lényegében ezen, illetve az R-szérián vezette be elsőként a jelenlegi dizájnt, amelyet azóta a Scania minden teherautó modellje megkapott. Úgy tűnik, hogy közel négy év után hozzá kell nyúlni az S-szériához, jobban mondva annak elnevezéséhez. 

Ezért kell átnevezni a Scania egyik modelljét 1

A gyártó közleménye szerint ezentúl – az eddig megszokottól eltérően – a jelölésben előre kerül a motor lóerejére vonatkozó szám, ezt követi majd a széria megnevezésére utaló S-betű. Ez azt jelenti, hogy ezentúl 450S, vagy 730S jelölés kerül a S-széria elejére. A megoldás nem érinti a Scania többi típuscsaládját, így az L, P, G, illetve R-sorozatot. 

A Scania alelnöke, Alexander Vlaskamp szerint a változtatásra azért volt szükség, mert megállapodást kötöttek a Mercedes-Benz anyavállalatával, a Daimlerrel arról, hogy az 1954 óta készülő S-osztály személyautó modellcsalád örökségét “tiszteletben tartva”, megváltoztatják a Scania S-széria jelölését.