A Pécs Jövője Facebook oldalon feltűnt videóban a volt Mecsekérc telephelye látható, ahol tucatszám állnak városi buszok, jobb időkre várva. Akad itt mindenféle típus, a régi Ikarusokért rajongók pedig elszorult szívvel szóltak hozzá, és fejezték ki nemtetszésüket amiatt, hogy ennyi érték áll parlagon, kihasználatlanul.

Buszok Pécsett

A volt Mecsekérc telephelye.Most autóbusz temető.

Közzétette: Pécs Jövője – 2018. szeptember 13., csütörtök

De miért, és hogyan került ennyi busz értelmetlenül vesztőhelyre?

Egy korrupciógyanús ügy – a pécsi buszok kiszervezése, majd visszabérlése – miatt a PK Zrt. felszámolás alá került 2011-ben, több száz millió forintos adóhiány, és az emiatt kivetett adóbírság miatt. Az ügy kacifántos, és nehezen követhető, járműrajongó szemmel annyi a lényeg, hogy a NAV lefoglalta a buszparkot, majd elektronikus árverésen kívánta azt értékesíteni.

Csakhogy a NAV elektronikus árverési felületén 2011. július 27-én közzétett árveréssel kapcsolatban az eljárás során értékesítést kizáró ok merült fel – írta az adóhatóság. Ennek következtében a 161 darab gépjárműből álló pécsi buszpark tárgyában kitűzött árverést az adóhivatal törölte. A fentiekre tekintettel a 161 autóbuszt magába foglaló buszpark augusztus 11-re kitűzött megtekintése is elmaradt.

A korabeli hírek ezen a ponton elapadtak, de ahogy az a Google műholdas térképén is látszik, a flotta még mindig gazdátlanul áll egy telephelyen, miközben a pécsi tömegközlekedést ugyanúgy botrányos ügyek övezik.

A HVG pár napos híre szerint a városi közlekedést lebonyolító Tüke busz udvarán kivett akkumulátorral állnak a 2014-ben forgalomba állt VDL típusú buszok, miközben a város 40 drága elektromos járművet venne.

A közlekedési vállalat szerint a telephelyen álló buszokat csak javítják. Kengyel Kristóf, az Omnibusz blog szerzője azt mondta HVG kérdésére, a 13 VDL típusú buszt már januárban kivonták a forgalomból, hónapok óta alig látták őket az utcákon, az tehát elég furcsa, hogyha azóta javítják őket.

Az Omnibusz blog posztja arra is kitér, a város most 40 újabb elektromos busz vásárlását jelentette be. Írtunk már róla, hogy Pécs egyszer már belekezdett elektromos buszok beszerzésébe, de az kudarcot vallott. A város ugyanis az Ikarus Egyeditől rendelt buszokat, előre lefixált összegű uniós támogatásból, az Ikarus Egyedi azonban váratlanul árat emelt, amit az önkormányzat szerint nem indokolt meg számukra elfogadható módon. A buszgyár azóta csődeljárás alá került, így a buszok leszállítására nem sok esély maradt. (Facebook, HVG)

Forrás: Facebook