Múlt hétvégén rendezték meg a csehországi Mostban a Kamion Európa-bajnokság őszi sorozatának első állomását. A mezőny másfél hónapos szünet után találkozott újra. Kiss Norbi és a Tankpool24 csapata pozitív várakozásokkal tekintett a megmérettetésre. A Mercedes-Benz versenykamion ugyanis erősebb és továbbfejlesztett motort kapott. Nem utolsósorban pedig egy limitert is szereltek a hajtásláncba, így már biztosan megelőzhetők a sebességtúllépésből fakadó büntetések.

Ez nem igazán a mi pályánk, az elmúlt években itt futottuk a legrosszabb versenyeinket. Mégis azt gondolom, hogy ha második, harmadik, esetleg negyedik helyen végeznénk, az mindenképp biztató lenne, mert ez alapján a számunkra ideális pályákon jó eséllyel remélhetünk futamgyőzelmet. Ha pedig Mostban mégis nyernénk, akkor bajnok lehetnék év végén” – foglalta össze várakozásait a Tankpool24 versenypilótája.

A szombati időmérőn ugyan a szombathelyi pilóta megszerezte a második helyet, a futamokon viszont több körülmény is hátráltatta. Az első futamot háromhelyes büntetéssel kezdte, ami miatt végül csak az ötödik helyről tudott elstartolni. Az esős idő miatt végül ezen nem sikerült javítania, mert inkább az óvatosabb versenyzés mellett döntött a magyar versenyző. A második futamon a fordított rajtrács miatt a negyedik helyről rajtolhatott. Ezt követően egészen a második helyig sikerül felküzdenie magát, de Adam Lacko megelőzte és végül ezt a futamot is megnyerte.

Nagyot küzdött Kiss Norbi Csehországban 1

A vasárnap már kedvezőbben alakult Kiss Norbi számára, bár az esős idő továbbra is meghatározta a versenyt. Az időmérőn a harmadik helyet szerezte meg, a futam során azonban ezt nem sikerült megőriznie, ezért negyedikként ért célba. A vasárnapi második és egyben utolsó futamon viszont a második helyre tudta magát felküzdeni. “A fordított rajtrácsos utolsó versenyen az ötödik helyről indulhattam, a rajtnál előttem ütköztek, így tudtam előzni. A hármas kanyarban leszorítottak a pályáról, de visszajöttem, megtartottam a harmadik helyet, és még egyet előrelépve a második helyre hoztam be a kamiont” – jegyezte meg a 33 éves versenyző.

Véleménye szerint van potenciál az új fejlesztésű motorban, de még csiszolni kell a beállításokat. A Kamion Európa-bajnokság mezőnyéből már csak három versenyhétvége van hátra. A négyszeres Európa-bajnok Jochen Hahn szinte behozhatatlan előnyre tett szert, ugyanis továbbra is vezeti a tabellát 231 ponttal, míg a tavalyi Európa-bajnok cseh Adam Lacko 183 ponttal rendelkezik. Kiss Norbi célja, hogy a soron következő futamokon csökkentse mostani 27 pontos hátrányát a cseh versenyzővel szemben.

A Kamion Európa-bajnokság szeptember 15-16-án folytatódik a belgiumi Zolderben. Az utolsó futamot Spanyolországban rendezik október elején.