Érdekes fotókat osztott meg a Közlekedési Múzeum nemrég Facebook-oldalán. Az intézmény a néhai magyar hotelbuszra hívta fel a figyelmet, melyet egy Ikarus 180-as csuklósból alakítottak ki. A 180 lóerős Leyland-motorral szerelt prototípust a MÁVAUT és a Budapesti Jármű KTSZ alakította át 1967-ben, hogy megfeleljen a speciális igényeknek.

A jármű összesen 29 utas ( egy másik forrás szerint 26)  kényelmes utazására volt alkalmas. Ez azért első hallásra nem sok egy csuklós busztól, de azt semmiképpen sem szabad elfelejteni, hogy hosszában több helyet foglal el egy utas, mint ülve.

Az Ikarus első traktusában hat hálófülkét alakítottak ki összesen tizenkét fekvőhellyel. A szivacsbetétes emeletes ágyakat ugyanakkor a nappali utazás idejére kényelmes ülőalkalmatosságokká lehetett alakítani. A csukló utáni részben minibár, személyzeti fülke, illetve egy zuhanyzófülke volt. Természetesen azért itt mindkét oldalt megtalálható volt jó néhány üléspár, ennek megfelelően az éppen nem szunyókáló utasok is elücsöröghettek.

Az Ikarus 180 hotelbusz egy időben Budapest és a Zala megyei Lenti között közlekedett heti háromszor. Hogy pontosan meddig, arról nem szólnak a hírek, de kétségtelen, hogy sok fantáziát láttak az autóbuszban. A MÁVAUT vezetői arról álmodoztak, hogy ezzel a busszal vigyék a nyaralókat a jugoszláv tengerpartra. Ebből nem sok valósult meg, viszont egy ideig baráti társaságok is bérelhették a járművet, két sofőrrel.

Sajnos ez a hotelbusz nem maradt fenn az utókornak, ettől függetlenül éjszakai pihenésre is alkalmas Ikarusok az ezt követő évtizedekben is készültek.