Tíz éve, 2007. december 11-én került sor az Ikarus Egyedi Autóbuszgyárból (EAG) kigördülő utolsó buszok búcsúztatására. A szürke napon a gyár munkásai, a hozzátartozók és a buszbarátok néma főhajtással búcsúztak el két Ikarus E13-astól, valamint egy E91-estől. Mint ismeretes, 2004-ben az azóta már megszűnt Irisbus bezárta a székesfehérvári Ikarus-gyárat, majd 3 évvel később így tett a mátyásföldi EAG-gal is.

Az utolsó három Ikarus EAG Norvégiába ment az RSA-hoz. A nagy hagyományokra visszatekintő importőr az Ikarus EAG rendszeres vásárlójának számított. Még 2007-ben is összesen hat darab E13-ast, valamint egy E91-es vásároltak. Sőt, 2012-ben is vettek egyet a volt EAG-osok által épített S91-esből.

Nincs leharcolva az utastere. Fotó: mascus.hu

Úgy tűnik, hogy a történelmi jelentőségű utolsó EAG-buszok egyike rossz passzban van. A napokban került fel egy nemzetközi haszonjárművek értékesítéséhez platformot biztosító weboldalra az az Ikarus E13-as, mely a gyárbúcsúztatás napján gördült ki Norvégiába, harmadmagával. A jármű kerekei hiányoznak, homlokfala darabokban van. Jól láthatóan vontatásra szorult.

Elölről nem nyújt szép látványt. Fotó: mascus.hu

Az utastér viszonylag jó állapotban őrződött meg, ami nem csoda, hiszen “mindössze” 252 ezer kilométer van a kis E13-asban. A Rába-alvázas autóbusz hajtásáról Euro 4-es, 177 lóerős dízelmotor gondoskodik, azonban azt egyelőre nem lehet tudni, hogy valóban működik-e, de erre vonatkozó kérdésünket elküldtük az eladónak.

A jármű jelenleg az Oslótól kisebb autóútra lévő Gjøvik városban, egy telephelyen várja sorsának jobbra fordulását. A hirdetés feladója nem adott meg árat, ami akár bizakodásra is adhat alapot. Ki tudja, talán sikerül őt hazamenteni Magyarországra.