Az első Goggomobilt az 1954-es IFMA nemzetközi motor- és kerékpár-kiállításon mutatták be. A korai változatok még kétajtós szedánok voltak, mivel a furgonok gyártása csak három évvel később kezdődött meg. 1957 és 1965 között összesen 3 665 darab ilyen kiskerekű áruszállító készült, ezek közül azonban csak néhány tucatot készítettek félig nyitott rakterű verzióban.

Innen nézve kisebb csoda, hogy fennmaradhatott egy pick-up kialakítású, 1959-es gyártású TL-400-as, melyet a Coca-Cola korhű reklámjával díszítettek fel. A Goggomobilok többségét a német posta, a Deutsche Bundespost megrendelésére készítették. A társaságnál közel 1 500 darab volt forgalomban, melyek túlnyomó részét áruszállításra használták.

A miniatűr furgonokat általában kétszárnyú hátsó ajtókkal gyártották, de a nyitott rakfelületű változatok, – mint például ez a retró kólaszállító – olykor kihajtható ágyat is kaptak. Nem minden Goggomobilnak volt azonban ilyen nemes sorsa, ugyanis sokszor utcai takarítógéppé, vagy hótakarító járművé alakították át őket.

A dizájn alapján akár olasz is lehetne, de a Goggomobilok Németországban készültek

Az egyszemélyes, sebességváltós, fa padlólemezes járműben 398 köbcentiméteres, 20 lóerős motor van, mely a furgon hátuljában kapott helyet, közvetlenül raktérlemez alatt. Az oldalsó tolóajtóval rendelkező TL-400-as 2 910 mm hosszú, 1 316 mm széles és 1 696 mm magas. Bár a Goggomobilok többsége általában kétszemélyes volt, de tagadhatatlan, hogy kényelmesen csak egy ember fért el a kocsitest első részében.

Az áruszállító változatok többsége zárt rakterű volt, csak néhány készült pick-up verzióban.

A kevés fennmaradt Goggomobilok közül Bruce Weiner Mikroautó Múzeum tulajdonában lévő darab az egyik legértékesebb példánynak számít. Az TL-400-as értéke jelenleg 21 millió forint körül van (100 ezer dollár), legalább is egy aukción ennyit kérnek érte. A németországi Dingolfing városában készülő járművek gyártását később a BMW vette át, az utolsó darabot 1969. június 30-án hagyta el a gyártószalagot.