A tervezett szigorítások értelmében a tehergépjárművek helyzetét a jövőben a műholdas nyomkövetés segítségével rögzítenék, a tachográfot pedig a tagállamok olyan riasztórendszerrel láthatnák el, amely jelezné a manipulációt, aminek köszönhetően célzottabban hajthatnák végre a hatóságok az ellenőrzéseket. A változások érintik a személyes adatok védelmét is, így csak a munkaidő elején és a végén kellene rögzíteni a földrajzi helyzetet továbbá a megtett utat, az adatokhoz pedig kizárólag a felügyeleti szervek, illetve hatóságok férhetnének hozzá. Ugyanakkor a sofőrök személyes adatai csak azután lennének kiolvashatók, miután ők erre belegyezésüket adták.

Hazánkat a hétfői tanácskozáson Várhelyi Olivér nagykövet képviselte. A magyar uniós állandó képviselet helyettes vezetője elmondta, hogy a Tanács és az Európai Parlament között ebben a kérdésben némi nézeteltérés tapasztalható. A parlament a bizottság eredeti javaslatát még támogatta, mely szerint a tachográf olyan digitális eszköz lenne, amely az adatokat automatikusan rögzítené a járművezető kártyáján is. Mindennek értelmében a változásokat a rendszer technikai jellemzőiről történő megállapodást követően 40 hónappal, tehát körülbelül 2017-2018-ban kell a tagállamoknak átültetniük a gyakorlatba.

A hétfői tanácskozást követően módosulhatnak a gépjárművek műszaki ellenőrzésére vonatkozó szabályok is, amit a tagállamok elsősorban biztonsági okokból tartanak indokoltnak, illetve amiatt, mivel az Európai Unió 2020-ra felére kívánja csökkenteni a közúti balesetek halálos áldozatainak a számát. A javasolt változtatások értelmében a hat évesnél idősebb autókat legalább évente kellene vizsgáztatni. Ezt ugyanakkor a tagállamok többsége nem támogatná, annak ellenére, hogy a bizottság állásfoglalása szerint az öt évesnél idősebb járművek esetében jelentősen megemelkedik a műszaki hibából fakadó halálesetek száma.

Az EU büntethetővé tenné a kilométeróra-visszaállítást

Az EU büntethetővé tenné a kilométeróra-visszaállítást

A jelek szerint az EU a kilométeróra-csalókkal szemben is határozottabban lépne fel, hiszen ez a használtautó-piac jelentős részét is érinti. Az óra visszatekerés megakadályozása érdekében minden műszaki vizsgán rögzíteni kellene a kilométeróra állást, a műszer megbuherálását pedig büntethetővé kellene tenni.

Forrás: MTI