2012-ben immár ötödik alkalommal rendezi meg a BKV Zrt. és a Budapesti Trolibuszközlekedési Dolgozók Szakszervezete (BTDSZ) a trolisok nyílt napját. Az idei rendezvényre szeptember 29-én, szombaton 9:00 és 17:00 óra között kerül sor a Pongrácz-Kőbánya garázsban (1101 Budapest, Zách u. 8.). Az eseményen a felnőttek statikus és dinamikus járműbemutatókon, trolikiállításon, trolibusz tesztvezetésen, gyorsulási versenyen, valamint áramellátási- és felsővezeték-rendszer bemutatókon vehetnek részt, míg a kicsiket gyermekjátszóház és tombola várja.

Az esemény célja, hogy az utasok bepillantást nyerhessenek abba a környezetbe, ahol a trolibuszok karbantartása, forgalmi előkészítése történik, ezáltal közelebbről is megismerhessék azokat a járműveket, amelyekkel nap, mint nap utaznak.

Pongrácz úti troligarázs

Pongrácz úti troligarázs

A rendezvény idején a Ferenc körút (Mester utca) és a Kőbányai garázs között közlekedő FVV csuklós nosztalgia villamosokra 9:35-kor, 10:35-kor, 11:35-kor, 12:35-kor, 13:35-kor, 14:35-kor, 15:35-kor és 16:35-kor lehet felszállni a Ferenc körútnál, az 51-es villamos Mester utcai végállomásán. A Nagyvárad térről, a Kőbányai garázs felé 9:42-kor, 10:42-kor, 11:42-kor, 12:42-kor, 13:42-kor, 14:42-kor, 15:42-kor és 16:42-kor, a Kőbányai Garázstól, a 37-es villamos megállójából pedig 10:12-kor, 11:12-kor, 12:12-kor, 13:12-kor, 14:12-kor, 15:12-kor, 16:12-kor és 17:12-kor indulnak a szerelvények.
 
A járat a kalauztól vásárolt 400 forintos menetjeggyel vehető igénybe. A villamos csak azokon a megállóhelyeken áll meg, ahol a megállási szándékot a járművezetőnek vagy a kalauznak jelzik!
125 éves a budapesti HÉV és villamos

125 éves a budapesti HÉV és villamos

Másnap, szeptember 30-án, vasárnap a IV. Kamaraerdei villamosnapon várják az érdeklődőket a 41-es villamos Kamaraerdei Ifjúsági Park végállomásán. A rendezvény Budapest Főváros Önkormányzata, a Budapesti Közlekedési Központ és a BKV által szervezett 125 éves hév- és villamosközlekedés ünnepi rendezvénysorozat részeként egész nap ingyenesen látogatható.

A villamosnapon húsz percenként nosztalgiavillamosok közlekednek a 18-as, a 41-es és a 47-es villamosok Újbuda-központ megállójától Kamaraerdőbe. Az első villamos Újbuda-központtól 9:10-kor, Kamaraerdőből 9:50-kor, az utolsó Újbuda-központtól 15:30-kor, Kamaraerdőből 16:10-kor indul.
A nosztalgia villamosokon a kalauztól váltott 400 forintos menetjeggyel lehet utazni. Hat éven aluliak számára az utazás díjmentes. A nosztalgiajáratokon a száz éves, favázas járművek mellett utazhatunk a debreceni FVV csuklóssal, illetve a forgalomból öt éve kivont UV villamossal is.

A nosztalgiavillamosok felszállás céljából a  végállomásokon kívül csak a Budafok kocsiszín és a Budafoki elágazás megállóhelyeken állnak meg. Leszállásra bármelyik megállóhelyen megállnak, ha azt a járművezetőnek vagy a kísérőnek időben jelzik.

A rendezvényen gyerekek és felnőttek egyaránt találnak szórakoztató programokat. A villamos-közlekedéshez, környezettudatossághoz és a 125 éves évfordulóhoz kapcsolódó kvízjáték során nyereményekkel jutalmazzák a helyes válaszokat. A kicsiket múzeumpedagógiai foglalkozással és színezéssel várják. Lehetőség lesz papírmakett és hűtőmágnes készítésére, óriás puzzle kirakására, memóriatesztelésre, fényképezkedésre korhű kalauz ruhákban, kismotorozásra vonalhálózati térképes szőnyegen, valamint egy Ikarus buszban lévő, élő, interaktív minivilág megtekintésére is.

125 éves a budapesti HÉV és villamos

125 éves a budapesti HÉV és villamos

A látogatók ízelítőt kaphatnak a nagy sikerű retroplakát kiállításból, illetve megtekinthetnek egy makett- és egy szakmai kiállítást is. A Zöld Zebra Állatmenhely Alapítvány jóvoltából lesz állatsimogató és örökbefogadási lehetőség is.

Forrás BKV, BKK