A legtöbbünk számára kevésbé ismerős a HESS név, bár 2009. május 29-óta Magyarországon is üzemel kilenc a svájci karosszériaépítő cég autóbuszai közül. A Scania alvázakra készült csuklós Hess-ek Kaposváron, a Kaposvári Tömegközlekedési Zrt-nél szállítják az utasokat, miután eredeti szolgálati helyükről, Svájcból megvásárolta őket a város.

A HESS azonban nem csak hagyományos járműveket készít, hanem hibrid, duplacsuklós és utánfutós autóbuszokat is kínál, a legtöbbször németajkú vásárlóknak. Az pótkocsis autóbuszukat emiatt csak Bus-Zug-nak hívják, amit magyarra talán buszvonatnak fordíthatnánk. Még találóbb a szójáték, ha ismerjük azt a BKV-s szlenget, amit úgy mondanak, hogy az egymást követő autóbuszok vonatoznak, tehát egymás nyomában egyszerre haladnak megállóról megállóra. A HESS járműszerelvényével az ilyen jellegű rendszerből kiiktatható egy járművezető és egy plusz hajtáslánc, miáltal csúcsidőben vonórúdon keresztül, pótkocsis üzemmódban, csúcsidőn kívül pedig a pótkocsi lekapcsolása és a végállomás területén történő biztonságos rögzítése után szóló járműként közlekedhet tovább az autóbusz. Ebben egyébként valóban hasonlítva a vonatokhoz, HÉV-ekhez, villamosokhoz, melyek igény szerinti kocsiszámmal közlekedhetnek.

Az átfogó tesztek lezárulta után a svájci Zugerland Verkehrsbetriebe (ZVB) két vonalán állt forgalomba az első új típusú buszvonat, ami nem meglepő, mivel a ZVB Európa legnagyobb buszos járműszerelvény-üzemeltetője. Az, hogy a Bus-Zug-ok, pont Zug kantonba kerültek, szóviccnek sem utolsó, bár ha én is egy vonat nevű megyében élnék, bizonyára fogékonyabb lennék mindenféle vonatos jelenségre. Szóval 2012 áprilisáig további tíz HESS buszvonat állt forgalomba Zug-Oberaegeri és Zug-Menzingen hegyi útjain, melyek fejlesztésében a ZVB és a HESS hatékonyan együttműködött.

HESS Bus-Zug

Az új buszvonatok a korábbi változatokhoz képest számos technikai finomításon estek át, melyek az utazók kényelmét és a gazdasági hatékonyságot egyaránt szolgálják. Az új szerelvény végig alacsonypadlós és 3, 4 vagy 5 lépcső nélküli ajtóval készülhet. Az első sor panorámaablakai igazán élvezetessé teszik az utazást a hegyi utakon, ami a 22,9 méter hosszú szerelvényen ülve egyébként sem ígérkezik unalmasnak. A jármű együttesen megengedett legnagyobb tömege 31 tonna, amit az utazóközönség szinte észre sem vesz, mivel az első, harmadik és negyedik tengely független kerékfelfüggesztései miatt az utazás komfortosnak is ígérkezik.

A hatalmas tömeg mozgatásáról egy meglepően kis motor gondoskodik, mivel egy hathengeres, 8,9 literes, Euro 5-ös Cummins dízelmotor kapcsolódik a ZF Ecolife automatizált fokozatváltóhoz, amin keresztül hajt és vontat.

A HESS az első utasszállító pótkocsiját 1943-ban készítette a svájci posta számára, majd a világon elsőként gyártott ilyet teljesen alacsonypadlós kivitelben, 1987-ben. Jelenleg 450 alkalmazottal évi 2500 autóbuszt gyárt az 1882-ben alapított svájci cég az Egyesült Államoktól egészen Romániáig számos ország részére.