Az ACEA szakmai szövetség legfrissebb jelentése szerint áprilisban az Európai Unió 26 tagállamában (Máltáról nincsenek adatok) összességében 11,9 százalékkal esett vissza az új haszonjármű-eladások száma. A tendencia azonban folyamatosan romlik, mivel januárban még csak 4,7 %, februárban 11,3 %, márciusban pedig 11,8 %-os volt ez az arány, így az év első négy hónapjában összességében 10,1 százalékos romlás volt tapasztalható.

Az első négy hónap legnagyobb vesztese Olaszország, ahol idén a tavalyi 76816 eladott járműhöz képest, 36,7 százalékos visszaeséssel, idén csupán 48615 új teherautót és autóbuszt értékesítettek. Emellett Portugáliában volt tapasztalható a legnagyobb százalékos romlás, ahol csak kevesebb mint a tavalyi mennyiség fele kelt el (-54,7 %), mivel 12915 helyett csupán 5851 darab jármű talált gazdára.

A legnagyobb piacok általában stagnálnak, így Franciaország ezidáig 4,7, Németország pedig 1,2 százalékos csökkenést könyvelhet el. Magyarországon emellett összességében enyhe javulás tapasztalható. Áprilisban a tavalyi évhez viszonyítva 10,6 %-os volt a növekedés (4347-ről 4808 darabra), de a korábbi hónapokban is rendre pozitívban zártunk (március 6,3 %, február 2,9 %). Csupán januárban volt némi statisztikai hibahatár közelében mozgó visszaesés (7,4 %), ami szám szerint csak 83 járművet jelentett.

Mindezek mellett a buszpiac is minimális növekedéssel zárt a teljes Európai unió tekintetében, kivéve talán Magyarországot, ahol a második legnagyobb visszaesés volt tapasztalható az első négy hónapban: a tavalyi 59 darabhoz képest csupán 16 darab 3,5 tonna fölötti autóbusz kelt el, ami -72,9 %. Nálunk nagyobbat csak Lettország rontott 65-ről 11 darabra, 83,1 százalékos visszaeséssel. A darabszámot tekintve is hasonló a helyzet, mivel hazánkban és Lettországban vásárolták a legkevesebb autóbuszt idén. Ami mégis felhúzza Magyarország számait, az a 3,5 tonna alatti kishaszonjárművek eladása, ahol áprilisig 20,3 %-os növekedés volt tapasztalható.

Adatok forrása: ACEA

Adatok forrása: ACEA