Röviden – Audi Q7 (4M)
Mi ez?2015-ben jelent meg az Audi nagy szabadidő-autójának, a Q7-esnek a második generációja, itt éppen 3 literes, V6-os turbódízellel.
Mibe kerül?Újonnan közel 30 millió forintba került egy ilyen Audi Q7-es, ma akár 18 millió forintért is megkaparintható.
Kinek jó?Annak, aki hatalmas utazóautóra vágyik, rengeteg térrel és szereti a SUV-k biztonságérzetét.
Milyen motorral?Elvétve találni V6-os benzinest, konnektorról tölthető dízel-hibridet, de ezeknél még az SQ7 is gyakoribb jelenség. A legtöbb Q7-esben a 218 vagy 272 lóerős 3.0 TDI van.

Kényelemben és csendben suhanni rengeteg kilométert, tökéletes biztonságban. Ezt nagyon jól tudja az Audi Q7-es. Közben kellemesen szól a Bose hifi és lassan kortyol a 272 ló a 75 literes tankból. Több mint élvezhető, de a Q7-es nem adja ingyen a simogató luxust.

Nagyon frissnek hat

Hatalmas fekete hűtőmaszkjával és szúrósan néző LED fényszóróival elég meggyőző jelenség az Audi Q7-es. Mellé pedig ott az a tény is, hogy irgalmatlan méretű – picikét több mint 5 méteres – az egész. Nagy szilárdságú acélból és alumíniumból van a karosszéria, az ajtók szintén alumíniumból készültek és ezzel önmagában 24 kg-ot spóroltak. Az első generációhoz képest pedig 325 kilóval lett könnyebb.

Igazi cirkáló a Q7-es, aminek előnyei főként hosszú utakon jönnek ki. Azért városi manőverezést is támogatja a tolatókamera (felárért 360 fokos), a radarok és összkerék-kormányzás. Meg a remek kilátás. Az első tetőoszlopok a műfajhoz képest szinte vékonykák és az üvegfelületek is nagyok, így remekül belátható az autó.

Milliókat spórolni 1

5052 mm hosszú, 1968 mm széles és 1740 mm magas az Audi Q7, tengelytávja 2994 mm

Milliókat spórolni 2

Autópályán utazva 8,6 l/100 km fogyasztás simán hozható

Vezetéstámogató asszisztensekből annyi van, hogy Amerika 50 államát könnyebb felsorolni. Figyel arra, hogy sávban maradjon az autó, a holttérre, arra is, hogy mi történik előtte vagy épp mögötte. Közben sebességet és távolságot tart az előtte haladótól, a LED-es fényszórók pedig okosan rendezgetik a fényt, hogy mindig legyen elég a Q7 előtt.

Vezetni végtelenül könnyű, az ember csak eltekeri a csapott aljú sportkormányt, a gázpedállal pedig kiválasztja, hogy mennyire gyorsan szeretne odaérni A-ból B-be és a Q7 rendíthetetlenül teljesíti a parancsot. Hagyományos Torsen diffis quattro hajtás van az Audi Q7-es alatt. Alapvetően a nyomaték 60%-a jut a hátsó kerekekre, de képes 75-öt az első tengelyre vagy épp 80-at a hátsóra küldeni.

6,3 másodperc alatt gyorsul 100-ra ez a kisebb garzonlakásnyi autó. Intenzíven meglódítja a 600 Nm, de a finom légrugózás (6 centit képes emelni a hasmagasságon) és a dupla oldalüvegek miatt aligha érezni bármit is abból, hogy ez a nagy homlokfelület mennyi levegőt tol hirtelen maga előtt. Sokkal inkább nyugtató a karaktere annak ellenére, hogy erőből bőségesen van. Városban 10 liter feletti átlagfogyasztással, azon kívül pedig 8,6 liter/100 km körül lehet számolni.

Milliókat spórolni 3

Az Audi belterek legjobb korszakából

Milliókat spórolni 4

Minden irányban rengeteg hely van benne

Kedvencem viszont a beltere, ami annyira óriási, hogy még feketében sem szűkül össze és kifogástalan minőségű benne minden apró részlet. Persze, ehhez elengedhetetlen az is, hogy ne tulajdonosa legyen az autónak, hanem olyan gondos gazdája, mint ennek a szürke metálnak. Tesztautó sem volt ennyire egyben, mint ez a napi használatú Q7.

2019-ben frissült a Q7-es és akkor nem csak mild-hybrid hajtás került bele, hanem telepakolták az egészet érintőképernyőkkel. romlott a parádés kezelhetőség és a megbízhatóság is. Pedig a frissítés előtt messze a legjobb belső a Q7-esé volt a kategóriában.

Milliókat spórolni 5

Egyértelmű menü a hangtalanul eltüntethető kijelzőn

Milliókat spórolni 6

Elegáns klímapanel, de a legjobb a rétegelt fabetét

Kényelmes sportülései vannak, az ajtókárpitokon puha alcantarát lehet simogatni és az alucsíkokkal rétegelt fekete fabetét… na, az baromi nagy húzás! A váltókarról lenyúlva ott a menü tekerője és a tapipad, amin könnyű bevinni a címeket. Szépek a négyzónás klíma tekerői is az integrált kijelzőkkel.

Hátul tologathatóak az ülések, ezért a gyerekülést kartávolságon belül lehet tartani. Plüssállatnak, babakocsinak és végtelen mennyiségű csomagnak van hely a 890 literes csomagtartóban. A bringákat pedig várja az elektromosan kihajtható vonóhorogra tehető tartó.

Mi baj lehet?

Joggal gondolhatnánk, hogy semmi nem keserítheti meg a fiatal Audi Q7-essel töltött napokat, de a tökéletes autó marad illúzió. A korai daraboknál egészen furcsa hibákról számolnak be. Köztük talán a leginkább kínos, hogy rozsdapötty jelenik meg a tetőn és a szélvédőkeret szélein. Szintén a 2015-ös példányoknál fordul elő váltóvezérlési probléma, ami miatt rángatott, idegesen kapcsolt vissza vagy épp ingadozott a fordulatszám.

Ezt leszámítva a ZF 8 sebességes, hagyományos automataváltója alapvetően megbízható, kiforrott darab. Az olaj- és szűrőcserével, vezérlés kitakarításával járó általános karbantartás megközelítőleg 300 ezer forintos tétel.

2015-ös Q7-eseknél több videó is megemlékezik arról, hogy nagyjából egy órás vezetés után elkezdett fordításkor nyikorogni a kormány. Helyenként kenési problémának tartják vagy a hőre szerencsétlenül reagáló műanyag deformálódásának tanúsítják, máshol garanciában cserélték a komplett kormányművet az autóban. 

Milliókat spórolni 7

272 lóerős és 600 Nm a 3.0 V6 TDI ebben a formában

Milliókat spórolni 8

Nagy autó, nagy felni, nagy gumi

Mindkét tengelyen ötlengőkaros futómű van az Audi Q7-es alatt, plusz a légrugózás. Előbbinek apróságaira 10-től 30 ezer forintig lehet költeni szabadon. Amennyiben utóbbival kapcsolatban megjelenik a hibaüzenet a műszerfalon, az autó elkezd alsó állásba ereszkedni és maximum 60 km/órás sebességet enged. Innentől pedig roppant drága mulatság veszi kezdetét, ami meglehetősen súlyos százezrekkel teszi könnyebbé a pénztárcát. Szerencsére ez páréves autókra nem jellemző, hosszú évek múlva azonban illik odafigyelni a lufijaira.

Úgy tűnik, hogy korai Q7-est nem igazán ajánlott vásárolni, mert az SQ7-tel kapcsolatosan is akad bejegyzés. A 435 lovas dízel alatt 8-10 ezer kilométer alatt túlmelegedtek és csereéretté váltak a féktárcsák. Erre a 272 lóerős dízelre az első féktárcsák párban 58 ezer forintért kaphatóak, hozzá 16 ezer a fékbetét szett.

Kevesebb mint 58 ezer kilométerrel az órájában ebben a 2017-es Audi Q7-esben még valószínűleg sok gondtalan év van. Ám a 3 literes, V6-os turbódízel nem adja ingyen a takarékosságot és a dinamizmust. A befecskendezőcsúcsok darabja több mint 160 ezer forintos tétel, a nagynyomású szivattyú bő 350 ezer forint. 

Költségek

Milliókat spórolni 9

6,3 másodperc alatt megvan a 100, 234 km/óra a végsebessége

Változatos az árfolyam, de 50 ezer euró környékén már kevés kilométeres, jól felszerelt Q7-esek között lehet válogatni Németországban. Itthon 14 milliótól indulnak és szöknek felfelé az egyre gazdagabban felszereltek. A behozatal útiköltségén túl 243 800 forintos regisztrációs adó jön rá, majd a 170 000-es vagyonszerzési illeték jön a nagy tételek sorában.

20 000 forint az eredetiség vizsga, 8000 a német vizsga honosítása, 8500-ért rendszámot, további 12 000 forintért forgalmi engedélyt és törzskönyvet kap. Ha az autón nincs kinti műszaki, akkor 23 000 Ft a származás-ellenőrzés, 16 290 forint a vizsgadíj.

18 millió forinttól indult a 272 lóerős Audi Q7-es és számtalan tétel után akár bő 30 milliós árcédula is lóghatott az autón. Ehhez hasonló felszereltséggel úgy 28 millió forintot kellett kicsengetni érte három évvel ezelőtt. Ma sem olcsó, de a 18 millió forintos áron mért autók mutatják a legjobban, hogy mekkora értékvesztést nyelt le az első tulajdonos.

Mindent tud a 2017-es Q7-es, amit csak autó ma tudhat – talán egy kicsit jobban is, mint a frissítés utániak. Csak épp 10 millió forinttal kevesebből megvan.

Kapcsolódó címkék: 4x4 Audi Audi Q7 prémium autó quattro SUV TDI V6