Arra kértünk régóta használtautó-kereskedelemből élő szakembereket, hogy ajánljanak a Vezess olvasóinak használt, de használható autókat. Tippek, alapelvek és konkrét autótípusok következnek, profiktól, egymillió alatti és majdnem új használt autók megvásárlásához. Ez az első rész, a sorozat második részében Frank György, a DasWeltauto márkaigazgatója és Várkonyi Gábor, autóvásárlási tanácsadó ad támpontot, hogy milyen autóval járhattok jól. Benne lesz többek között az autóstáskás tulajdonosi kör, néhány igazán jó francia használt autó, megvásárlásra érdemes dízel és más meglepetés, nem is kevés.

Csizmadia Csaba, használtautó-értékesítési vezető, Auto-Fort

Csizmadia Csaba a Carnet-Invest cégcsoporthoz tartozó Auto-Fort telephelyei közül a két csepeli márkakereskedésben vezeti a használt autós üzletágat. Az értékesítési vezető tapasztalt szakember, 1999 óta foglalkozik használt autókkal és jelenleg mintegy 150 autós készletért felel.

Egymillió forintig a kevés ráfordítást igénylő autók közül leginkább az Opel Astra G kombit ajánlanám ügyfeleinknek. 1,4 vagy 1,6 literes benzines szívómotorral érdemes megvenni, egymillió forintból az átírási és az első szervizelési költségeket levonva is ki lehet fogni 140 000 kilométer körüli óraállással benzines Astra Caravanokat. Csekély kiadásokkal fenntartható és praktikus, jól pakolható családi autó.

Profitippek: milyen használt autót vegyek? 1

Egymillió forintból az átírási és az első szervizelési költségeket levonva is ki lehet fogni 140 000 kilométer körüli óraállással benzines G Astra Caravanokat. A 2,2-est érdemes elkerülni

1,5 és kétmillió forint körül nagyon kiszélesedik a választék. Ebben az árkategóriában sok egyterű lép be a vonzó használt autók közé. Elsősorban a Ford Focus C-Maxot választanám. Egy 100-150 ezer kilométer körüli C-Max dízel és benzines motorral is megfelelő döntés lehet, ha az autó előélete jól dokumentált a szervizkönyv, a digitális szervizadatbázis és a szervizszámlák alapján. Az 1,6 literes benzinesnél átlagosan 2,5 literrel kevesebbet fogyaszt 100 kilométeren az 1,6 TDCi, viszont a 109 lóerős dízelben 60 000 kilométerenként pótolni kell a koromcsapda adalékanyagát és a gyártó előírása szerint 120 000 kilométerenként cserélni kell a részecskeszűrőt.

2,5 millió forintig bővítve a kört megjelennek a Citroën Grand C4 Picassók és a harmadik generációs, 2007 utáni Renault Scénicek. Családi autóként az egyterű az igazi, könnyű a ki- és a beszállás, a gyermekülés ki-betétele, az övek becsatolása. Csomagterük hatalmas, sok bennük a rakodóhely, az ülések átrendezésével a bicikliszállítástól a költözésen át az építkezésig támogatják a családot.

Profitippek: milyen használt autót vegyek? 2

2,5 millió forintig bővítve a kört megjelennek a Citroën C4 Picassók, a Grand C4 Picassók és a harmadik generációs, 2007 utáni Renault Scénicek. Családi autóként az egyterű az igazi

Most inkább a benzines motorokra van igény, de a Peugeot 5008-ban és a C4 Picassóban lévő 1,6 és 2,0 literes HDi illetve a Scénicet hajtó 1,5 és 2,0 literes dCi dízelekkel igazából nincs baj. Csak követni lehessen, hogy szervizelt, megfelelően karbantartott autók és az olajcserék időben megtörténtek, nem 30, hanem 15-20 ezer kilométerenként. A használt dízelekkel 180-200 ezer kilométer környékén érdemes óvatosnak lenni, onnan jöhetnek költséges alkatrészcserék, de 120-130 ezres autókat nyugodtan meg lehet venni, ha ellenőrizhető a szervizelőéletük.

Aki megengedheti magának és 4,5-5 millió forint körül keresgél, annak a bérautóként használt, 15-30 ezer kilométer közötti hármas Ford Focus kombikat javasolnám megvételre az egy-hatos Ti-VCT benzines szívómotorral. Ezek alig egy éves, 2018 elején forgalomba helyezett autók, még akad belőlük pár darab. Rövid autókölcsönzős időszak van mögöttük, abszolút újszerűek és ez a joggal közkedvelt motor már nem elérhető a Ford palettáján tavaly ősz óta.

Profitippek: milyen használt autót vegyek? 3

A Verso esetében a Toyoták legendás megbízhatóságát az 1,6 és 1,8 literes, kézi váltós benzinesektől várhatják a használtautó-vásárlók

Ötmillió forintból nagyon jó futásteljesítménnyel ki lehet fogni Toyota Versókat. 1,6 literes dízelek is vannak köztük a BMW-kooperációból származó motorral, de a legendás megbízhatóságot inkább az 1,6 és 1,8 literes benzinesektől várhatják a használtautó-vásárlók. 2016-os, 2,5-3 éves egyterűk férnek bele az ötmilliós keretbe.

Azokat az érdeklődőket, akik ötmillió forinttal a zsebükben nagyobb belső teret, jobb felszereltséget, szebb kivitelt és erősebb motorokat keresnek, a Ford S-Maxra beszélném rá. Négy-öt évesen már megvehetőek ebben az ársávban. A 2,0 TDCi dízelmotor kézi váltóval párosítva nagyon stabil hajtáslánc, 100-140 ezer km közötti futás teljesítménnyel elérhetőek.

Profitippek: milyen használt autót vegyek? 4

Ritka érték a végig márkaszervizben vezetett szervizkönyv, nem érdemes elvárni, de azt ne fogadjátok el, ha semmilyen érdemi dokumentum nincs meg egy használt autó karbantartásáról, szervizelőéletéről, legyen az külföldről behozott vagy hazai használt autó. Nézzétek meg, hogy a szervizfüzetben stimmel-e az alvázszám, ne egyforma szögben tartott bélyegzővel, azonos nyomatokkal legyen végigpecsételve és a vizsgán kapott dokumentumokkal is vessétek össze az óraállás gyarapodását!

Az ötmilliós kategóriában nem szabad elfelejtenünk a majdnem új Suzuki Vitarákat, melyeket az erős, 1,4 literes, 140 lóerős benzines turbómotorokkal is szerelnek. Tágas belső tér és sportos menetteljesítmény jellemzi. A gyári 3 év garancián túl plusz 7 év garancia jár az autóhoz, ami a váltóra, a turbóra és a motorra vonatkozik. A kevés eladó használt Vitarából ebben az árfekvésben kifogható egy éven belüli autó.

Szávó Zoltán, Expressive Automobil, Debrecen

Debreceni használtautó-kereskedő, az Expressive Automobil Kft. tulajdonosa. Évekig újautó-értékesítőként dolgozott egy Opel-Chevrolet autószalonban, 2011 januárjában nyitotta meg használtautó-kereskedését. Nem foglalkozik külföldről behozott használt autókkal, feleségének is egy hazai flottakezelőtől vásárolta a 2013-as Ford Focus 1,6 TDCi-t.

Egymillió forintot összerakni nagyon sok embernek lemondások árán, hosszú időn át takarékoskodva sikerül. Sajnos az elköltése viszont gyerekjáték, és azt érezhetjük, hogy semmit nem kaptunk a pénzünkért.

Profitippek: milyen használt autót vegyek? 5

Az egymillió forintos használt autó nem kerülhet többe 750-800 ezer forintnál. Az egyik kedvenc ezért a pénzért a Ford Focus első generációja

Családos emberként, egymillió forinttal a zsebemben úgy indulnék el használt, de használható autót vásárolni, hogy először leülök otthon egy üres A/4-es papírral és tollal, felmérni saját igényeimet. Milyen autóra van szükségünk? Ki fogja vezetni, hol, milyen időközönként használjuk, milyen extrákhoz ragaszkodunk mindenképp, mekkora utastérrel/csomagtérrel rendelkezzen? Egy jó értékesítő ugyanezt kérdezné, hiszen így tud megfelelő autót ajánlani.

Szervizkönyves, körbe gyári fényezésű, 13-17 éves korára 150 000 kilométert futott használt autó egymillió alatt? Ilyen NINCS! A saját futásteljesítményt megszorozva 13-mal, 17-tel máris „óriási”, 250-300 000 kilométeres számokat kapunk. Aki nem jár szakszervizbe, ne várja el mástól sem, hogy végig vezetett szervizkönyvet mutasson fel! Bő tíz év alatt simán belefér elütni egy nyulat, rosszul kiállni egy parkolóból, megcsúszni egy pici jégen és máris fújva volt két-három elem. Önmagában az újrafényezéstől nem kell megrémülni.

Profitippek: milyen használt autót vegyek? 6

Olcsó használt autót keresve ne az óraállással foglalkozzatok! Ha a tulajdonos csalna, 15 ezer forintért itt is állhatna 167 000 km és az autó pont ugyanolyan műszaki állapotban marad, csak pszichésen lesz vonzóbb. Egy kiugróan sokat futó, de tisztességesen karbantartott autó jó vétel lehet

Lehet dízel, lehet francia

Ha egymillió forint van a használt autóra, akkor 750, maximum 800 ezer forintig mehet el a vételár, mert az állam eléggé megsarcolja a tulajdonszerzést és nem életszerű, hogy egy használt autóra ne kellene költeni. Nem konkrét autómárkában és típusban gondolkodnék, a favorizálás és kizárás módszerét alkalmaznám a kínálat leszűkítésére. Például ha a szomszédom a Peugeot 307 csodadoktora és értékarányosan dolgozik, akkor meg sem hallanám a 307-hez kapcsolódó károgást.

Sokszor hallom, főleg a felfújt dízelbotrány óta, hogy „á, dízelt nem szabad venni”. Én még ennyi pénzért is vennék dízelt, ha az korának és futásteljesítményének megfelelő állapotban van. Pláne, ha még nincs benne részecskeszűrő és kettős tömegű lendkerék. A dízelmotor alacsonyabb fordulaton üzemelt, autópályán 130-nál nem 4000-et forog, mint egy szívó benzines motor.

Profitippek: milyen használt autót vegyek? 7

Sikkes, kedvező alkatrészárú és tisztes rozsdavédelmű autó az 1999-2005 közötti SEAT Leon és a kortárs Toledo

Mindezeket összegezve én olyan autót vennék, amely:
– szerkezeti sérüléstől mentes (nyúlvány nem sérült, húzatópadon nem volt)
– jó műszaki állapotban van (motor, váltó, karosszéria rendben)
– az alkatrészek könnyen és alacsony áron beszerezhetőek hozzá
– olyan szerelőm van, aki az adott márkához nagyon ért
– reálisan kalkulálható karbantartási, fenntartási költségű

Octavia és Golf helyett Leon, Toledo, vagy Focus I

És melyek ezek az autók? Rétegmodellek kivételével bármelyik az lehet az alsó középkategóriából (C szegmens), illetve a középkategóriából (D szegmens). A kedvencem az olcsó használt autók közül a Ford Focus első generációja szívómotorral, akár az 1,4, akár az 1,6 literes benzinessel.

Profitippek: milyen használt autót vegyek? 8

Škoda Octaviából és Fabiából, VW Golf IV-ből és Borából többet látni rozsdás küszöbbel, mint Leon I-ből vagy Toledo II-ből

Egy karosszérialakatos ismerősöm tanácsát megfogadva első generációs Škoda Octavia, Volkswagen Bora vagy Golf IV helyett százszor inkább 1999-2005 közötti SEAT Leont vagy 1998-tól 2005-ig gyártott Toledo II-t vennék. Sajnos kombi egyikből sincs, de belső terük nem öregszik olyan csúnyán és sokkal kevésbé hajlamosak rozsdásodni, szétrohadni az első sárvédő és a küszöb találkozásánál, ahol a kerékdobok mögött megülő és ki nem pucolt sár táplálja a korróziót. A legfiatalabbak is 13-14 évesek, de ki lehet fogni belőlük jókat, akár az 1,9 TDI dízellel, akár a 16 szelepes, 1,4-es benzinessel vagy az erősebb és szintén megbízható, de sokkal többet fogyasztó, hengerenként kétszelepes 1,6 MPI-vel.

Lépjünk feljebb?

Aki félretett egymillió forintot használt autóra és a kocsi fenntartásának, szervizelésének évente legalább 200 000 forintos költségvonzatával is megbarátkozott, annak érdekes lehet elgondolkodnia az autófinanszírozáson.

Profitippek: milyen használt autót vegyek? 9

Nehéz döntés a hitelfelvétel, senkit nem szeretnénk rábeszélni. Azt kell mérlegelni, hogy egy drágább és újabb, kevesebb telet látott, biztonságosabb és modernebb autóval a végén jobban jár-e a család?

Ebben az esetben 3-4-5-6 évre eladósítja magát, és kamattal növelt összeget kell visszafizetnie a pénzintézetnek, viszont fiatalabb, kevesebb telet látott, valószínűsíthetően alacsonyabb futásteljesítményű autót tud megvásárolni, amely korszerűbb, szélesebb extralistát tartalmaz, és, ami családos emberként mindenképpen fontos, biztonságosabb utascellával rendelkezik. A fiatalabb évjárat alacsonyabb fenntartási költséggel járhat, de mesze nem biztos, hogy a megspórolt pénzből kijön a kamat. Ám egy fiatalabb, modernebb autó több komfortot, nagyobb biztonságot nyújt és négy-öt év használat után se lesz nagykorú.

A közeljövőben jelentkezünk még egy cikkel a témában, a sorozat második részében tehát Frank György, a DasWeltauto márkaigazgatója és Várkonyi Gábor, autóvásárlási tanácsadó ad támpontot, hogy a különféle ársávokban milyen használt autókkal járhattok jól.