Három évvel piacra lépése után még mindig frissnek hat a Suzuki pimaszul más városi törpéje, ám ettől még aktuális volt a modellfrissítés. A legfontosabb új stíluselem a hűtőmaszk és a módosított első lökhárító, ami teljesen új arcot fest a pici autónak.

A színválaszték is megújult: bézs, sárga és homokszín árnyalatok jelentek meg a palettán, akár fekete kontrasztos tetővel együtt. A belső térben ezüst vagy kék részletek dobják fel az alapvetően fekete környezetet.

A legfontosabb módosítások a motorkínálatot érintik. Az 1,2 literes benzinmotor új kiadásában 90 helyett 83 lóerős, legnagyobb nyomatéka 120-ról 107 Nm-re csökkent. A megnövelt sűrítési viszony, a szívóoldali vezérműtengely elektromos szabályozása, valamint az igény szerinti hűtési és kenési rendszer takarékosabbá tette a motort.

Csak hibridként kapható a Suzuki Ignis 2

A legnagyobb változás azonban az immár szériakivitelben alkalmazott 12 voltos mild hibrid technológia (a nagyobb modelleknél már 48 voltnál tart a cég.) Akár 11 százalékkal takarékosabb így az Ignis, ötfokozatú kézi váltóval és elsőkerék-hajtással 3,9 l/100 km az átlagfogyasztás, a CO2-kibocsátás 89 g/km. Újdonság az ötfokozatú robotizált manuális egység helyébe lépő CVT váltó (4,3 l/100 km, 97 g/km), illetve továbbra is kérhető az összkerékhajtás (4,2 l/100 km, 95 g/km).

Forrás: Suzuki
Kapcsolódó címkék: Ignis Suzuki Suzuki Ignis