Tárgyilagos, lényegre törő külső stílusjegyeket kombinál olyan belsőépítészeti megoldásokkal, amelyek a prémiumszegmensben is megállnák a helyüket: az első benyomások szerint az új generációs Kia Sorento a hivalkodás helyett a diszkrét fényűzést választja.

Míg a harmadik kiadás valamelyest lágyabb vonalakat alkalmazott, az új generáció visszatér a szögletes formákhoz, de igényes, elegáns arányokkal teszi egyértelművé, hogy már nem munkagépről, hanem tágas, erős és gazdagon felszerelt szabadidőjárműről van szó. Megnőtt a tengelytáv és csökkentek a túlnyúlások. Az A oszlopot hátrébb húzták az első tengelyhez képest.

Kívül szigorú, belül fényűző lesz a legnagyobb Kia 2

Persze nem újítja meg a Kia márkaarculatát: megmarad a tigrisorr-hűtőmaszk, amit ugyanakkor újszerű nappali fényekkel kereteztek. Az első kerékdobot az Optimán látott dekorelem köti egybe az oldalfallal. A hátsó lámpatestek függőlegesen osztottak, a külső lámpatag felső sarka pedig pont úgy ugrik előre, mint a Range Roveren

Kívül szigorú, belül fényűző lesz a legnagyobb Kia 3

A Kia három formatervező stúdiója (Korea, Európa, USA) által közösen megalkotott autó vadonatúj műszaki alapokra épül, amelynek részletei egyelőre nem ismertek, ám szinte biztos, hogy a hajtáslánc-kínálatban öntöltő vagy plug-in hibrid opciót is találunk majd.

Kívül szigorú, belül fényűző lesz a legnagyobb Kia 4

Forrás: Kia
Kapcsolódó címkék: Genfi Autószalon Kia Kia Sorento Sorento