A Saab bemutatta a megújult 9-3-as sorozatot. A felfrissített külsővel, valamint módosított belsővel készülő modellekbe erősebb, takarékosabb motorok kerülnek.


Látszólag csak a lökhárítót rajzolták át a modellfrissítés során a svéd gyárban, de a hűtőmaszk és a fényszórók is mások. Utóbbi átvette az új 9-5-ösnél alkalmazott “jégtömb” megoldást, azaz, hogy nappal kék/zöld árnyalatú a lámpa. A hűtőmaszkon pedig kicsit hangsúlyosabb a Saab felirat. Hátul szintén az emblémával babráltak kicsit, illetve a lépcsős hátú változatok légterelővel is gazdagodnak. Természetesen a szokásos slágerek, az új színek és felnik is hozzátartoznak a frissítéshez.

Az utastérben is a jeges vonalat követték a formatervezők, ennek megfelelően titánszínű, fémhatású díszítőelemek kerültek a műszerfalra, a sebességváltó kar köré, az ajtókra, a kesztyűtartóhoz és opcióként a középkonzolra is. Az Aero modellekben viszont ugyanezek a részletek grafit kivitelben készülnek. Az SE-ben széria a bőrborítás, az Aero kivitelben pedig a kontrasztos varrással díszített, bőrbevonatú sportülések is.

Megújult a Saab 9-3 3


Ennél azonban talán érdekesebb, hogy a megújult 9-3-as sorozatba új, közvetlen befecskendezéses benzinmotorok kerülnek, amelyek a nagyobb teljesítmény mellé négy százalékkal alacsonyabb fogyasztást és szén-dioxid-kibocsátást nyújtanak. A 2,0 literes turbómotor 163, illetve 220 lóerős teljesítménnyel készül, nyomatékuk 320, illetve 350 Nm. Mindkét új motor választható első- vagy összkerékhajtással.

Emellett természetesen továbbra is kérhetők az 1,9 literes, turbódízel motorok is, amelyek 130, 160, illetve 190 lóerős változatai kerülnek a szedán és kombi modellekbe.

További újdonság a Saabnál a 9-3 Convertible Independence Edition, amelyet a márka egy évvel ezelőtt történt függetlenné válásának évfordulójára készítettek. A különlegesség 180 lóerős dízelmotorral és hatfokozatú, automata sebességváltóval készül.  Összesen 366 darab lesz belőle, az eltelt év minden napjára egy, plusz még egy az újévre. A sorszámozott autók különleges narancsszínben készülnek, míg az utasteret az említett szín mellett karbonbetétek díszítik.