Jelenleg már többfelé teszteli Európában elektromos prototípusait a Ford. Angliában elektromos Focusok, Németországban villanymotoros Transitok róják az utakat, hogy adatokat gyűjtsenek a jövőbeli felhasználóktól. Az autók ugyanis hamarosan sorozatgyártásban is megjelennek.

Öt új környezetbarát modell érkezik 2013-ig

Öt új környezetbarát modell érkezik 2013-ig

Öt új környezetbarát modell érkezik 2013-ig


A Ford Motor Company a Genfi Autószalonon bejelentette, hogy elektromos autós terveit Európára is kiterjeszti. “A Ford globális elektromos autó projektjének megfelelően 2013-ig öt elektromos hajtású és hibrid modellt mutat be Európában” – tudtuk meg az autószalonon Varga Zsombortól a Ford PR igazgatójától.  

Miután a vevőknek eltérő igényeik vannak, a vállalat tervei között hibridek, hálózatról tölthető hibridek és akkumulátorról hajtott elektromos autók is szerepelnek. Az első két ilyen európai autó a Ford két tisztán elektromos hajtású változata lesz.

Mint a magyar szakember elárulta elsőként a nulla emissziójú Ford Transit Connect modell érkezik Európába 2011-ben. Egy évre rá ugyanakkor már a márka legnépszerűbb modellje a Focus is megvásárolható lesz elektromos kivitelben is. A Focus Electric az Európában a Genfi Autószalonon bemutatott következő generációs Focus modellre épül.

Villany Focus
Ez csak a prototípus, a következő generációból épül a széria

Ez csak a prototípus, a következő generációból épül a széria

Ez csak a prototípus, a következő generációból épül a széria


A konnektorról tölthető Focus prototípusa 23 kWh-os, lítiumionos akkumulátoron és 136 lóerős motoron alapszik. A villanymotor nyomatéka 320 Nm. 220 voltos hálózatról 6-8 óra alatt tölthető fel az akkumulátor. Ezzel a villany Focus 120 kilométeres távolságot képes megtenni, miközben a maximális sebessége 136 km/óra.

A villanyautók mellett azonban hibrid járműveket is tervez a Ford. Erről hivatalosan annyit árulnak el egyelőre, hogy C és CD kategóriás modellek is lesznek közöttük. Nem kell azonban nagyon törni a fejünket, hogy ebből tudjuk, az egyik a Mondeo, a másik valószínűleg a C-Max lehet.

A hagyományos motorok sem tűnnek el

A hagyományos motorok sem tűnnek el

A hagyományos motorok sem tűnnek el


A 2013-ig érkező öt modell utolsó tagja a legtitkosabb, a pletykák szerint ez nem lesz más, mint a Fusion utódja. A várhatóan B-Maxként bemutatkozó autóból készül a harmadik európai Ford hibrid. A három hibrid közül kettő hagyományos, egy pedig már konnektorról tölthető kivitelű lesz.

A környezetbarát modellek mellett persze a hagyományos erőforrásokat sem hanyagolja a Ford. A rövid és hosszú távú megoldások közt szerepel az új Ford EcoBoost globális motorcsalád turbófeltöltéssel és közvetlen üzemanyag-befecskendezéssel. A Genfi Autószalonon azt is bejelentették, hogy a Galaxy és az S-Max után már a Mondeo is megrendelhető az új 2,0 literes EcoBoost SCTi motorral. Teljesítménye 203 lóerő, nyomatéka 300 Nm.