Már szóltunk a Mansoryról a 2010-es Genfi Autószalon kapcsán, ahová egy kék-arany Rolls Royce-t hoztak magukkal. Nem ez volt azonban az egyetlen feltűnő jármű a tuningcég standján. Egy, az életét a Mercedes-Benzként kezdő jármű is felkeltette az érdeklődésünket.

Ezúttal nem a szín, hanem a forma volt, amely meghökkentette a nézelődőt. A G-osztályról sütött a brutalitás. A 23 colos kerekek és a kiszélesített sárvédők, az átszabott orr-rész mind azt sugallta: Na, húzzál előlem te kis pondró! 

Csak négyszemélyes

Csak négyszemélyes

Csak négyszemélyes


Ám több van itt, mint egyszerű karosszériaformázás, legújabb hóbortjának megfelelően a Mansory csapata a Mercedes szinte teljes külső felületét lecserélte. Az eredeti fém helyett szénszálas műanyagból készült, a tető, az ajtók,a motorháztetők, sárvédők, még jó, hogy az üvegek nem. Ám ez a karbon nem a többi tuningcég által használt anyag, hanem a repülőépítésnél használt – természetesen méregdrága – eljárással minden levegőt kipréselnek az elemből. Hogy az a vevőnek milyen pluszt jelent, nem tudjuk, de jól hangzik. 

Azt nem árulta el a Mansory, mindez mennyi súlymegtakarítást eredményez, de nem ez, amitől feljavult a terepjáró dinamikája. Az eredetileg G55 AMG-ként megszületett járgány motorja is jelentősen átalakult. Mintegy 200 lóerővel megfejelve az eredeti teljesítményt, a Mansory gépe 700 lóerős. A forgatónyomaték 700-ról 880 Nm-re emelkedett. 

Csillag nincs rajta

Csillag nincs rajta

Csillag nincs rajta


Nem kell azonban aggódni a minőség miatt, miután az átalakítás során főként annyit tettek, hogy a Mercedes SLR McLaren alkatrészeire cserélték a korábbiakat. Abban ugyanaz a motor szerepel, csak komolyabb kivitelben. A Mansory nem hozta nyilvánosságra a menetdinamikai adatokat, de a Brabus G-osztály ugyanilyen teljesítmény mellett 4,3 másodperc alatt gyorsul százra. Végsebességét pedig biztonsági okokból korlátozták 240-re.

Természetesen nem marad le az utastér sem az exkluzivitásban, mindössze négy ülés kerül a böhöm nagy autóba. Hátul is két különálló fotelt alakítottak ki, míg közöttük a középkonzol meghosszabbítása fut hátra. Az utasteret valódi kígyóbőrrel borítják.

Nincs kétségünk afelől, hogy ezek után tömegek indulnak meg, hogy szerezzenek egyet a G-Couture névre keresztelt járgányból, de el kell őket keserítenünk, mert a tulajdonos, Kourosh Mansory elárulta, hogy mindössze hét darabot gyártanak majd terepjáróból.