Hamarosan kibővül a Mazda2 kínálata. A Genfi Autószalonon leleplezik a modell háromajtós változatát, amilyen eddig soha nem volt a Mazda2 palettán. Jelenleg Európában csak ötajtós változatban kapható, de létezik négyajtós limuzin karosszériával is a kocsi.

100 kilóval könnyebb

Marad az ötajtós motorkínálata


Az itthon a második negyedévben debütáló háromajtós más tekintetben nem hordoz újdonságot, ugyanúgy súlycsökkentő ötletek felhasználásával készül, tömegében hasonló, méretében megegyezik az ötajtóssal. Ennek megfelelően várhatóan ez is hozza majd az ötcsillagos eredményt az Euro NCAP töréstesztjén.

Motorjai az ismert 1,3-as és 1,5-ös benzinesek, valamint az 1,4 literes turbódízel lesznek. Miután elsősorban a fiatalabb generációnak szánják, később várható egy igazán sportos MPS-modell megjelenése is. Ahogy a Mazda3 MPS is a legjobbak között van kategóriájában, úgy a kisebb testvére is erre törekszik majd. Állítólag 200 lóerős motor kerül bele.