A Frankfurti Autószalonon debütál a Honda Jazz ráncfelvarrott kiadása. Ez optikailag könnyen megkülönböztethető lesz az eredeti modelltől: az autó megkapja a márka szárnyat mintázó hűtőmaszkját, sarkosabb lesz a lökhárító, különösen a légbeömlőknél. Hátul a krómelemeket háttérbe szorító, fényes fekete betét tölti ki a lökhárító trapéz alakú alsó szekciója feletti teret, és megjelenik a kínálatban egy új szín, a Skyride-kék metálfényezés.

Ennél lényegesebb újdonság a nagyobb, 1,5 literes i-VTEC benzinmotor megjelenése. Eddig csak a 102 lóerős, 1,3-as benzines állt a vevők rendelkezésére, az új Euro6-os motor 130 lóerőt teljesít. Fogyasztási értékeket csak az opciós CVT váltóhoz adtak meg; ezzel a kisebbik motor CVT-váltós kivitelének 4,6 literje helyett 5,4 l/100 km a szabványos adat. Magát a CVT váltóművet is átdolgozták, mostantól állítólag lineárisabb és kifinomultabb módon viselkedik gyorsítás során.

Az új, 130 lóerős motorhoz új felszereltségi szint is dukál: a kizárólag ezzel a motorral elérhető Dynamic kivitel (képeinken) keskeny elülső alsó légterelőt és hármas hátsó diffúzort kínál, mindkettőt piros fényezéssel.

Ezen kívül LED-fényszórók, első ködfények, küszöbtoldatok, hátsó légterelő és 16 colos, fényes fekete alufelnik tartoznak a csomagba. A Dynamic verzió utasterében egyedi kárpitmintázat, valamint narancssárga cérnával varrott bőrkormány és váltógomb dobja fel a hangulatot.

Az újdonságokkal kapcsolatban sem árinformációkat, sem a bevezetés időpontját nem tette közzé a Honda.