A telekom-mágnás beszállásával a pilótakérdés is eldöntöttnek tűnt, Jenson Button mellé a Slim az általa egykor támogatott Ayrton Senna unokaöccsét, Brunót ültette volna.
Az üzlet tényét azonban nem erősítették meg a Hondától, vasárnap pedig Slim szóvivője, fia és az általa birtokolt autóverseny-csapat külön-külön cáfolta, hogy bármi alapja lett volna a híresztelésnek:
“A Telmex nem vette meg a Honda F1-es csapatát, tárgyalásokat sem folytat erről, azaz minden ilyen információ hamis” – állt a Telmex közleményében.
Slimen kívül még három-négy potenciális vevője akadhat a brackley-i csapatnak: az arab pénzzel támogatott Prodrive-főnök, Dave Richards, a görög milliárdos, Achilleasz Kallakisz, egy svájci befektetői csoport, és az F1-ben a Force Indiával már jelen lévő Vijay Mallya van a jelöltek között.




