A négyszeres világbajnok Max Verstappen a Red Bull-lal együttműködésben 2022 óta működteti saját versenyprojektjét, a Verstappen.com Racinget, melynek égisze alatt szimulátoros, de valódi rali- és hosszú távú futamokon is indulnak a pilóták.
A projekt idén az április és október között zajló, hatfordulós GT World Challenge Endurance szériában is indul, Harry King, Thierry Vermeulen és Chris Lulham – utóbbi a szimulátoros Team Redline-ból lép át a valódi autóversenyzésbe – hármasa egy Aston Martin Vantage GT3-ast vezet majd.
Érdekes az Aston Martin-os vonal, hiszen bár a brit sportkocsigyártó 2020-ig a Red Bull kiemelt partnere volt, 2022 óta már saját gyári csapatot működtet a Forma-1-ben, azaz a Red Bull Racing közvetlen riválisa.
Ráadásul az Aston Martinnak sikerült az idei évre átcsábítania a Red Bull korábbi sikereinek egyik kulcsemberét, a sztártervező Adrian Newey-t, az év elején pedig felröppentek olyan pletykák is, hogy az F1-ben eddig példátlan összeggel csalogatják magát Verstappent is.
Maga a holland nemrég azt mondta az utóbbiról, hogy ő kizárólag a GT3-as projekt kapcsán beszélt az Astonnal, semmilyen más téren nincs közük egymáshoz.