Még októberben jelentették be, hogy a Forma-1 nemcsak a Legóval, hanem egy másik nagy játékgyártóval, a Mattellel is együttműködésre lépett. A paktumnak köszönhetően a királykategóriában szereplő autók Hot Wheels-modellekként is megérkeznek a boltok polcaira.
A napokban be is mutatták a Hot Wheels Forma-1-es kollekcióját, igaz, a mezőny kissé foghíjassá vált, ugyanis a tízből két csapat, az Aston Martin és a Ferrari tavalyi autói nincsenek benne. Az 1:64-es méretarányú modelleket két részre lehet bontani, mivel azokból alap- és részletgazdagabb prémiumváltozatok is készültek, amik egyesével, illetve ötös csomagban is kaphatóak.
Ősszel többféle nyomvonallal elérhető pályákkal fog bővülni a Mattel kínálata, amik a piacra dobott autókkal is kompatibilisek lesznek. Az újdonságok a boltokban több ízben fognak megjelenni, de jól mutatja, mekkora az érdeklődés az új F1-es modellek iránt, hogy a Mattel webshopjában a 8 dollártól, azaz 3100 forinttól megvásárolható darabok már az előrendelési fázisban elfogytak.
A képre kattintva galéria nyílik: