Furcsa körülmények között tért vissza Kínába a Forma-1. Már két hete, Japánban azért panaszkodtak többen is, mert a sprint miatt nem tudnak felkészülni az öt éves szünet után gyakorlatilag ismeretlennek tekinthető sanghaji pályára megfelelően.

A pilóták szerdai megérkezését követően jött az újabb sokk: tiritarka, többszínű aszfaltcsík fogadta a mezőnyt, mely mindenről árulkodott, csak arról nem, hogy jó lesz majd a tapadás. Többen azt hitték, a kínaiak lefestették a nyomvonal egy részét, de később kiderült, hogy egy bitumenréteggel orvosoltak néhány úthibát.

Ez épp elég nagy mértékű beavatkozás ahhoz, hogy az F1-es csapatok, na meg a Pirelli tudjanak róla, hogy milyen tapadási szintekre készüljenek. Nem is feltétlenül a gyorsasági szempontok dominálnak, hanem a gumiszállító esetében akár biztonsági kérdés is lehet az aszfalt milyensége (lásd a gumigyilkos, kötelező kerékcserés katari futamot, vagy a 2020-as törökországi jégkorcsolyaversenyt).

Ahhoz viszont nem elég nagy, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetségnek szóljanak. A sanghaji szervezők akár anélkül is újrabitumenezhették volna a pályát, hogy ezt jeleznék az FIA-nak, ugyanis ilyen jellegű beavatkozás nem igényel újbóli ellenőrzést vagy homologizációt.

Ezzel együtt sem lehet rákenni a kínaiakra, hogy ők hibáztak, ugyanis a Motorsport.com információi szerint Niels Wittich versenyigazgató tudott arról, mi történik az aszfalttal.

Csakhogy az infó nem jutott el a csapatokhoz és a Pirellihez sem.A versenyigazgató nem gondolta elég jelentősnek a beavatkozást ahhoz, hogy tájékoztassa az alakulatokat a változásról.

A pénteki egyetlen szabadedzésen végül egészen használható volt az aszfaltcsík, az időmérő végén, esős időben azonban rendkívül csúszóssá vált a felület:

Ha mindez nem lenne elég, a pálya pénteken kétszer is kigyulladt: