Sokak szerint minden idők egyik, ha nem a legnagyobb technikai szabályváltoztatása előzte meg a 2022-es Forma-1-es szezont, az alapjaiktól újratervezett autókat láthatunk idén. A héten, Barcelonában már a tesztek is elkezdődnek – rögtön a legelső tesztnap döntőnek ígérkezik.

A korábbi versenyző Jenson Button is osztja ugyan azok véleményét, akik szerint a teszteken nem számítanak az időeredmények, a csapatok számára azonban rögtön az első nap árulkodó lesz – különösen ekkora reform után.

“Nyugodtan mondhatjuk, hogy a teszt első napja után már lehet tudni, hogy mennyire jó az autó” – vélekedett Button. “Persze, vannak dolgok, amelyeken lehet változtatni, de a csapatok lényegében az első tesztnap után tudják és tudni fogják most is, hogy nyerő vagy vesztes autójuk van.”