Jövőre érkeznek az új generációs Forma-1-es autók, melyektől előzetesen szinte mindenki azt várja, hogy a kisebb leszorítóerő miatt rosszabb lesz őket vezetni és sokkal lassabbak lesznek.

Utóbbi állítással azonban nem ért egyet Mario Isola. A Pirelli motorsportfőnöke az évközi gumitesztekből kiindulva úgy gondolja, alig fog lassulni a tempó. “A korábbi várakozások szerint három másodperccel lesznek lassabbak az új autók a jelenlegieknél. Idővel azonban pontosabbak lettek a csapatok szimulációi, a jelenlegi előrejelzés pedig az, hogy nem lesznek sokkal lassabbak” – jelentette ki.

Az olasz szakember az új, 18 colos gumik fejlesztéseinek nehézségeiről is beszélt. Mint elmondta, az átmeneti, a tesztre épített autók nem tökéletesek tesztelési szempontból, így némi “ráhagyással” tervezik meg a jövő évi versenyabroncsokat. Ennek, valamint a gumikhoz történő általános hozzáállásnak azonban nem várt következménye lehet.

Valószínűleg egy időre megint elfelejthetjük az olyan futamokat, mint az Amerikai Nagydíj, ahol többször is kereket kellett cserélni, így a boksztaktika is színesítette a versenyt. “Az volt a fókuszban, hogy olyan gumit készítsünk, ami kevésbé melegszik túl, így a pilóták tovább tudják nyomni őket. Mondtuk nekik a tesztek során, hogy nyúzzák meg őket minden egyes körben” – mesélte Isola.

“Különféle forgatókönyveket ismételtünk. A versenyzők részéről érkező eredmények és visszajelzések nagyon jók voltak. Megvan a rizikója” – utalt arra, hogy jövőre beköszönthet a fix egykiállásos futamok korszaka.