Jövőre teljesen új autók mutatkoznak be a Forma-1-ben, egyelőre megtippelni se lehet, hogy melyik csapat jön majd ki jól a változtatásból. Az Alfa Romeo technikai igazgatója, Jan Monchaux szerint csak annyi biztos, hogy az új autók jóval lassabbak lesznek.

Monchaux szerint természetes folyamat, hogy a csapatok megpróbálnak kiskapukat keresni a szabályokban, ezúttal azonban korlátozottak a lehetőségek. “A szabályok nagyon megkötik a kezünket, ráadásul az F1 vezetése is rálát a fejlesztésekre, éppen a potenciális kiskapuk bezárása miatt” – fejtegette Monchaux.

“A csapatok és az FIA ezért közösen zárják be a kiskapukat. A trükközést így sem lehet kizárni, de senki sem találhat akkora dolgot, mint amekkora a dupla diffúzor volt 2009-ben. Legfeljebb apróságokról lehet szó.”

Az új autók még a fejlesztési ciklusuk elején járnak, ezért kezdetben nagy lassulás várható. “Nehéz megmondani, pontosan mekkora lesz a visszaesés, de körönként legalább három másodperc várható” – vélekedett az Alfa Romeo technikai igazgatója, aki szerint költségplafon ide vagy oda, a nagycsapatok továbbra is gyorsabban tudják majd elérni céljaikat.